Klippremier! Apey: True Star

2016.07.20. 11:11, rerecorder

baksagabor_20160411_bd81295.jpg

Apey májusban mutatta be harmadik - eddigi legkiforrottabb - szólólemezét, a Foxes című albumot, amelynek három dala a Recorderen debütált. A hallgatót kíméletlenül átmosó, bivalyerős szerzeményekből álló akusztikus, folkos lemezről már bemutattunk egy előzetes klipet (a Cold River élő verzióját), most jöjjön az anyag egyik központi felvétele, a kilencperces True Star minimalista videója - ismét élőben, a pasztorálos táj felől az urbánus közeg felé mozduló háttérrel.

Áron András, azaz Apey grunge-sludge-stonerzenekarával, az Apey And the Peavel már hét éve aktív szereplője a hazai rockéletnek, Trillion nevű - idén debütált - másik, pszichrockosabb együttese mostanság különösen aktív, ám mindkét formáció előtt - még első együttese, a Neck Sprain idején jelentette meg bemutatkozó szólólemezét (demóját, 2008-ban: Smoke & A Pretty Kettle), amit időről-időre követett egy-egy kiadvány. A folkos világban is nagyon erős dalszerző-előadó remek új lemezéhez (szerinte is ez élete mestermunkája) most készült egy friss video, amiről ezt nyilatkozta a főhős a Recordernek: "Nagyon különleges érzés és élmény volt játszani azon a hegyen, aminek a közelében felnőttem. Külön köszönetet szeretnék mondani Kemény Dávidnak és a stábnak hogy ilyen minőségi, szép és tartalmas filmet hoztak létre."

Apey legközelebb egy hét múlva, július 27-én, szerdán ad szólókoncertet, az A38 Tetőteraszán, Facebook-eseményoldal


és akkor az éjszakai várossal a hátérben, True Star


és egy friss interjús video Apeyval: 


nyitókép: Baksa Gábor

Apey Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2016/07/20/klippremier_apey_true_star
Klippremier! Apey: True Star
süti beállítások módosítása