Beach House: Thank Your Lucky Stars (lemezkritika)

Az augusztus legvégén kiadott Depression Cherry után alig másfél hónappal a Beach House kihozott még egy 2015-ös, teljes értékű nagylemezt. Mi ez, ha nem rajongókényeztetés?

Kiadó: Sub Pop / Bella Union / [PIAS]

Megjelenés: 2015. október 16.

Stílus: dreampop

Kulcsdal: Somewhere Tonight

„Kilenc új dallal bővült az oeuvre, aminek most már 50+ darabja az albumok sorrendjében és shuffle-ben is bőséges háttérzene az álmodozáshoz” – írtam alig két hónapja, a Beach House előző lemezének megjelenésekor. És a Beach House-életművében tényleg ez az egyik legnagyobb dolog, tényleg ezért Victoria Legrand billentyűs-énekes és Alex Scally gitáros duója a kedvenc zenekarom az elmúlt tíz évből: mindegyik lemezük összes dalát mindig szívesen hallgatom, akár az ő általuk szabott sorrendben, akár tetszőleges válogatásban. Az eddigi leghosszabb szünet után, augusztus legvégén érkezett Depression Cherry című ötödik album sem ejtett csorbát az addigi makulátlan sorozaton és ilyen kompakt diszkográfiára ma már tényleg alig akad példa. Még egy interjút is készíthettem akkoriban Scallyvel, amiben rákérdeztem annak a Beach House-gyakorlatnak az aktuális helyzetére, hogy egy-egy albummegjelenés idején általában máris a következő anyagon dolgoznak. A gitáros azt felelte, hogy ezúttal is ez van: „mindig így megy nálunk. Folyamatosan írjuk a dalokat, nem pedig programszerűen egy adott lemez előtt tízet és kész vagyunk. Amikor csak lehetőségünk van, dalt szerzünk. A Depression Cherry felvételeit sok hónappal ezelőtt, februárban fejeztünk be. Azóta rengeteg minden történt, sokat írtunk. És ha nem hívnának ennyi helyre fellépni, nem kellene ennyit turnézni, akkor nagyon valószínű, hogy lényegesen sűrűbben adnánk ki lemezeket.”

2009-BEN, AMSZTERDAMBAN KÉSZÜLT NAGYINTERJÚNK VICTORIA LEGRANDDAL.

Alex persze hazudott, ma már mindenki tudhatja. Naná, hogy rengeteg minden történt, haver! Annyira rengeteg minden, hogy teljes titokban elkészítettek még egy lemezt, amit a Depression Cherry után másfél hónappal – pár nappal a bejelentés után – ki is adtak. A Thank Your Lucky Stars a zenekar hangsúlyozása alapján nem reszlilemez, nem egy függelék az előzőhöz, hanem teljes értékű és a korábbiaknál politikusabb, egyszersmint lazább album. De engem ez a megközelítés semennyire nem érdekel. Rajongó vagyok és kaptam kilenc még újabb számot, amik megint szemernyivel sem rosszabbak a korábbiaknál (ezt a különbség helyetti azonosságot a nem rajongók kisebb eséllyel veszik észre - aki csak pár lemez óta csatlakozott a galerihez, az jó eséllyel fejlődést, változást vár - maximum - két lemez után). Kaptam az előzőhöz hasonlóan megint egy koraiakat idéző, dobgépes dominanciájú kiadványt. Talán picivel tényleg felszabadultabb a hangulat, játékosabbak a szerkezetek, oké, van egy kis elmozdulás a Depression Cherryhez képest. De ez is lényegtelen: amikor minden hallgatással némileg más arcát mutató, elbűvölő dalokkal teli egy lemez (a Common Girl, az Elegy To The Void, a Somewhere Tonight ott vannak a legjobbak között), akkor egyszerűen csak nagyon boldog vagyok vele. Köszi, csillagok!

9/10

Dömötör Endre

a teljes lemez: 

élőben a One Thing az albumról a The Late Show With Stephen Colbert című tévéműsorban: