Bach inspirálta az Air alapítójának első szólólemezét

2015.06.02. 11:50, Frontrecorder

nicolasgodin.jpg

A francia Air duó egyik fele, a zenekart annak idején egyszemélyes projektként elindító Nicolas Godin idén jelenteti meg első szólóalbumát, melyet Bach művei, pontosabban azok Glenn Gould-interpretációi inspiráltak. A Counterpoint című lemezről ízelítőként máris meghallgatható a nyitódal. 

Ugyan az Air hivatalosan nem oszlott fel, de a működése a 2012-es utolsó album, a Le voyage dans le lune óta szünetel. Az eltelt időben a billentyűs-énekes Jean-Benoît Dunckel volt jobban reflektorfényben, ő két új formációval (Tomorrow's World és Starwalker) is megjelentetett egy-egy albumot, míg társa, az énekes-gitáros (és akárcsak Dunckel, megannyi más hangszeren is játszó) Nicolas Godin - aki 1995-ben, építészhallgatóként gyakorlatilag egymaga indította el az Air-t - mostanáig csendben volt. A szólóalbumának bejelentése így igazán váratlanul ért bennünket, akárcsak maga a zene, amely határozottan elrugaszkodik az Air világától. Godin így vall erről: "Az Air már nem okozott nekünk meglepetést, ami egy több mint tíz éve működő zenekar esetében várható is volt. Egy zenész számára a nagy kihívás, hogy értelmet találjon annak, amit csinál. Én az Air-rel már tettem egy művészi állásfoglalást, ezért megújulásként és hogy felnőjek zeneileg vissza akartam térni a klasszikus zenéhez." Godin pedig Bach-hoz nyúlt forrásként, az albuma készítése során az ő műveit hallgatta Glenn Gould előadásában, minden szám kiindulópontja egy-egy Bach-darab volt. A valamikor idén érkező Counterpoint című lemezről elsőként a nyitó szerzeményt hallhatjuk, az Orca - és gyaníthatóan a teljes anyag - megidézi a hatvanas évek elektronikus zenei úttörőinek komolyzene-átiratait, miközben úgy rokkol, mint egy keményebb Ratatat-szám. Az alig két és fél perces tételhez Sean Pecknold (a Fleet Foxes-frontember Robin Pecknold testvére) rendezett látványos és lökött retró képi világú klipet. 

Kapcsolódó hír, hogy június 15-én újra kiadják a The Virgin Suicides című, tizenöt éve megjelent Air-filmzenelemezt, továbbá az első öt Air-albumot is vinylen. 

Címkék: air nicolas godin
https://recorder.blog.hu/2015/06/02/bach_inspiralta_az_air_alapitojanak_elso_szololemezet
Bach inspirálta az Air alapítójának első szólólemezét
süti beállítások módosítása