Dalpremier! Kerekes Band & Nóvé Soma: Sweeter Above

2015.03.31. 11:01, rerecorder

kerekes_soma.jpg

Mint azt már sokszor mi is megírtuk, a Kerekes Band nemcsak a hazai világzenei színtér egyik vezető formációja (legutóbbi lemez premierje itt), de az egyik legbátrabban kísérletező, új dolgokba belevágó is. Ilyen volt az is, amikor a tavaly berobbant neopszichrockos Middlemist Red frontemberével, Nóvé Somával közös számokat adtak elő élőben, illetve, hogy ha már olyan jól összejöttek a próbateremben, akkor közös dalt is írtak. Ennek jött el most a premierje, íme az igazi folk&roll!

kerekes_single.jpgA Sweeter Above című közös szerzemény április 1-én jelenik meg hivatalosan, van hozzá egy szép - mindkét résztvevő vizuális stílusjegyeit megjelenítő - borító, és tulajdonképpen egy folkos elemekkel spékelt, lassan kibomló, klasszul felépített pszichfolk gyöngyszem. A fent már linkelt tavalyi kollaboráció (amelynek keretében a Kerekes Band feldolgozta Middlemisték Single Switcheroo című slágerét) során kiderült, hogy Soma is kötődik a népzenéhez, hiszen egyik zenetanára az egykori Muzsikás-tag, ifj. Csoóri Sándor volt (a Middlemist az MR2 Akusztikban fel is dolgozott egy Muzsikás-számot). A közös koncert sikere után döntötték el, hogy készítenek egy közös szerzeményt, ami bár egy betyárdal átiratának indult, végül "egy country-sámán vezényelte pszichedelikus utazásba torkollott". A számot Fehér Zsombor és Nóvé Soma közösen írták.

Naná, hogy megkérdeztük őket a kollaborációról, Fehér Zsombor a közös munka meghökkentő pillanatáról mesélt: „a közös koncertünk utáni baráti beszélgetésen kiderült Somáról, hogy ő is rajong a betyárdalokért. Ez nekem a Single Switcheroo daluk után olyan meghökkentő volt, mintha Mick Jagger kijelentette volna, hogy a kedvenc étele a sztrapacska.”

Nóvé Soma ezt így folytatja: „Zsombor mutatott egy számötletet, amit még régebben, körülbelül egy óra alatt raktak össze. A dal nagyon vázlatos volt, de érdekes hangulata miatt sok mindent lehetett vele kezdeni. Később közösen összeraktuk a struktúráját, kiegészítettük a hiányzó részekkel és kidobtuk a feleslegeseket. Jól tudtunk együtt dolgozni, és örülök, hogy egy olyan zenekarral kollaborálhattam, akik más hangszereléssel dolgoznak, mint az én együttesem, mégis összeegyeztethetőnek bizonyult a két hangzás.”

és akkor a remekbeszabott közös dal, a Sweeter Above


A Kerekes Band húsvétkor Hollókőn játszik, Budapesten legközelebb egy táncházban lehet, autentikusabb formában elkapni őket, Facebook-esemény. A következő Kerekes-nagykoncert pedig május 29-én lesz a Kobuci Kertben!

https://recorder.blog.hu/2015/03/31/dalpremier_kerekes_band_feat_nove_soma_sweeter_above
Dalpremier! Kerekes Band & Nóvé Soma: Sweeter Above
süti beállítások módosítása