Klippremier! Middlemist Red: Multicoloured Drive

2014.12.08. 14:00, Frontrecorder

middlemistmulticoloured.jpg

Az üstökös-szerűen feltűnt Middlemist Red tavasszal az Index A Szám című alternatív dalversenyének, majd a Deezer Young Guns nemzetközi tehetségspottingjának megnyerése, nyáron a fontosabb hazai fesztiválok kipipálása, a novemberben kiadott bemutatkozó album (Supersonic Overdrive), illetve a Recorder-címlap és -nagyinterjú után, a sűrű és sikerhalmozó 2014 lezárásaként elkészítette az első videoklipjét. A Multicoloured Drive kisfilmje egy kísérteties szerelmi történet, amelynek női főszerepét a felkapott fiatal színésznő, Hőrich Lili Nóra alakítja, a Toldi moziban tartott ősbemutató után online itt látható először. 

mmr_werk_by_gyuricza_matyas.jpgA klip Freund Ádám rendező és Nagy Marcell operatőr alkotópárosának irányításával forgott, ők jegyzik a tavalyi év egyik legjobb hazai zenés videóját (Run Over Dogs: Our Love). Hőrich Lili Nóra (Papírrepülők, Poligyamy, Szabadesés) mellett Lestyán Attila és Grecsó Zoltán színészek játsszák a főszerepeket a kedvesét árnyékként kísérő udvarló sztorijában, melyet a rendező így kommentált: „Ez a klip végeredményében inkább egy kisfilm. Elkezdtem dolgozni egy hangulaton, amit beleláttam a zenébe, aztán ez egy történetté fajult. A történet alapvetően a zenére épül, de szerintem egyik sincs alárendelve a másiknak, így a kettő együtt létre tud hozni egy teljesen harmadik dolgot.”

A forgatásra egy esős novemberi hétvégén került sor a Luppa-szigeten, de a komor idő csak rátett a remek hangulatra. A neo-psych zenekar tagjai egyébként csak cameóznak, a végén tűnnek fel statisztaként a násznépben a rokonaikkal és barátaikkal együtt, de a munkából azért ők is kivették a részüket: „Bár a klipben csak pillanatokra bukkanunk fel, azért igyekeztünk segíteni a stábnak a forgatás alatt. A zenekar főzte az ebédet mind a három forgatási napra, egy nagy lábasban vittük nekik át a Dunán a Luppa-szigetre, aztán utolsó nap a kertészeti egyetemhez is. Végig komoly munka ment, nagy volt a pörgés és három nap alatt sikerült a stábnak egy nagyon igényes munkát létrehoznia.”- meséli Ürögdi Ábel, a zenekar dobosa. „A stábot tekintve szerencsénk volt, mert a barátainkból állt. Ez nem csak szakmailag biztonság, hanem eleve máshogy létezel egy olyan közösségben, ami emberileg is inspirál. Úgyhogy ezért is, meg a munkáért is nagy köszönet nekik.”- fűzi hozzá Freund Ádám.

A Middlemist Red legközelebb december 20-án a Pécsi Est Caféban koncertezik a Grand Mexican Warlock és a Turbo előtt, az évet pedig december 29-én a Képzelt Város társaságában búcsúztatják Budapesten a Trafóban, különleges vizuállal (Facebook-eseményoldal). Az első dalvizualizációjuk pedig megnézhető alább:


werkfotóGyuricza Mátyás

https://recorder.blog.hu/2014/12/08/klippremier_middlemist_red_multicoloured_drive
Klippremier! Middlemist Red: Multicoloured Drive
süti beállítások módosítása