„Amíg nincs meg az érzés, addig nem is kész” – Middlemist Red-interjú

2014.11.24. 14:01, rerecorder

IMG_9120b.jpg

Alig két éve találkozott először a Middlemist Red négy tagja, de máris annyi elismerést zsebeltek be, ami másnak egy évtized alatt sem jön össze. A Deezer Young Guns versenyének megnyerésével a nemzetközi színtér felé is jó esélyekkel nyitó zenekar négy tagjával (Nóvé Soma – ének, gitár, Papp Dávid – gitár, Ürögdi Ábel – dob, vokál, Deli Soma – basszusgitár, vokál) foglaltuk össze eddigi karrierjüket – az első tehetségkutatótól a Szigetes fellépésen át a november 7-én megjelent Supersonic Overdrive című első nagylemezig. A Recorder 27. számának címlapos interjúja.

- 2012 nyarán ismerkedtetek meg egy zenei gólyatáborban, majd ősszel – Dáviddal kiegészülve – már neki is álltatok a zenekarosdinak. Ilyen rövid ismertség után miből tudtátok, hogy megvan a közös nevező és, hogy működni fog a dolog?

Ürögdi Ábel: - Dáviddal én már korábban is zenéltem együtt, így köztünk már akkor kialakult egyfajta közös ízlés és irány arról, hogy kábé mit is szeretnénk játszani. Alapvetően mi ketten határoztuk el, hogy szeretnénk együtt zenekart alapítani, emiatt ki is léptünk az addigi együtteseinkből. Főleg azért mentem el a Kőbányai Zenei Stúdió gólyatáborába, hogy találkozzam más, hasonló korú zenészekkel, és hogy hátha tudok magunk köré embereket gyűjteni a zenekarba. Ott a napok nagy része jam-sessionökkel telt, így hamar kiderült, hogy kik azok, akik hasonló stílusban játszanak, vagy kik azok, akikkel együtt tudsz gondolkodni. Első körben Deli Somával haverkodtunk össze, aztán bejött a képbe Nóvé Soma is, aki akkor még nem énekelt, csak gitározott. Amikor vége lett a tábornak, felvetettem, hogy kipróbálhatnánk magunkat négyesben. Kiderült, hogy összhangban vagyunk, és rögtön az elejétől működött minden.

AZ ELSŐ MIDDLEMIST RED-LEMEZ MEGJELENÉSEKOR A TAGOK ELÁRULTÁK A RECORDERNEK, HOGY MELYEK A KEDVENC ALBUMAIK, ITT. 

- Miután összeállt a zenekar, máris következett az R33 tehetségkutatója. Milyen céllal neveztetek be rá?

midlemist 1.jpgNóvé Soma: - Azért mentünk az R33 tehetségkutatójára, mert abban az időben még viszonylag kevés dalunk volt. Nem is tudtunk volna egy rendes, önálló koncertet adni. Volt körülbelül négy számunk és fel akartunk lépni valahol, egy olyan helyen, ahol jó a hangtechnika, kicsit nagyobb a hely, az pedig csak hab volt a tortán, hogy ezzel akár nyerhetünk is valamit. Az alapkoncepció ekkor az volt, hogy ezzel kipróbálhatjuk magunkat, azt, hogy milyenek vagyunk egy igazi koncertszituációban.

ÜÁ: - Rögtön kaptunk pozitív visszajelzéseket a zsűritől, ami fontos volt, mert ha nagy lebőgés lett volna, biztosan visszavett volna a lelkesedésünkből.

- Mennyire indultak be és mentek innentől kezdve gördülékenyen a dolgok?

Papp Dávid: - A kezdeti időszakban Deli Soma volt egy személyben a menedzserünk is. Ugyanúgy indultunk el, mint bármilyen másik zenekar, bár talán egy kicsit gyorsabb ütemben. Mi nem jártuk meg a kisebb kocsmákat, amiket a legtöbb kezdő zenekar. Az első igazi áttörés akkor jött el, amikor felkerestük Beke Istvánt.

Deli Soma: - Igen, ez konkrétan úgy történt, hogy Soma küldött egy üzenetet az Ivan & The Parazolnak a demóval, illetve hogy nagyon szívesen játszanánk előttük.

PD: - És ez nagyon tetszett neki. Beajánlott helyekre, illetve fel is léptünk egyszer közösen, így lehetőségünk volt egy viszonylag nagyobb közönség előtt színpadra állni.

A MIDDLEMIST REDET IDÉN ÉV ELEJÉN MUTATTUK BE MAGYARRADAR ROVATUNKBAN, AZÓTA NAGYOT LÉPTEK ELŐRE.

- Mikortól váltottatok arra, hogy már nem magatokat menedzseltétek, hanem elkezdtetek egy csapatot építeni magatok köré?

DS: - Az eredeti koncepcióm az volt, hogy majd az tök jó lesz, ha én írok különféle zenekaroknak, hogy szeretnénk előttük játszani, illetve helyeknek, hogy szívesen fellépnénk ott. De hiába írtam, kilencven százalékban nem jött rá válasz. Kivételek azért akadtak, így történt, hogy a Képzelt Városnak is írtam üzenetet, és volt is egy közös bulink a GMK-ban. Másnap pedig a zenekar egyik tagja, Győrffy Máté megkeresett, hogy nem akarunk-e egy menedzsert, mert ő amúgy ezzel is foglalkozik. Leültünk megbeszélni a dolgokat, és lassan kialakult egy kis csapat.

- Ha már profizmus: amikor rátok néz az ember, akkor egységet lát. Nincs egy előtérbe tolt frontember, hanem négy egyenrangú srácot látok mind attitűdben, mind megjelenésben. Dolgoztok azon, hogy ez így legyen, vagy tényleg ennyire hasonló az ízlésetek?

middlemist 2.jpgDS: - Ábel szokott írni a koncertek előtti nap, hogy mit veszünk fel, mert akkor ő nem azt fogja. (nevet)

ÜÁ: - Demokratikus a csapat. Szerintem a kezdetektől mindenkinek volt egy stílusa, ami beleillett a képbe. Azután pedig gyakorlatilag egymást formáltuk, hogy kiforrottabb legyen ez az egész, mind zeneileg, mind megjelenésben. Nem is nagyon tudnék felidézni komoly konfliktust. Mindannyian nyugodt típusú emberek vagyunk, és jól alkalmazkodunk egymáshoz. Mindegyikünk elég maximalista is, és mivel közös az érdekünk, ezért odafigyelünk a másik véleményére, belátjuk, ha nincs igazunk és így még többet ki tudunk hozni mindenből. Szerintem nagyon egymásra találtunk minden téren, legyen szó akár dalszerzésről, akár szervezési dolgokról. Ez egy véletlen, hogy a kémia ilyen jól működik a zenekaron belül. Annak pedig csak örülünk, ha ezt a közönség is észreveszi.

PD: - Annak, hogy a színpadi megjelenésben egységesnek tűnünk, külön örülünk, mert ezt még az elején megbeszéltük, amikor Nóvé Soma felvetette, hogy nem feltétlenül akarja a teljes frontemberi szerepet felvenni. Ez tényleg nem egy emberről szól, hanem az egész zenekarról.

DS: Ez abból is látszik, hogy ha valaki elront valamit a színpadon, akkor a teljes produkció bukik.

- Térjünk vissza kicsit a tehetségkutatókhoz. Először jött az Index versenye, A szám, ezt meg is nyertétek a Single Switcheroo című dallal, ami az első lemezetekre is felkerült az As If You Could Mess This Up című EP-tek többi számával ellentétben. Ennyire fontos volt ez a pozitív visszajelzés, vagy ti is ennyire erős dalnak tartjátok?

NS: - Egyrészt azért is volt szükséges felkerülnie, mert nyilván ez a legismertebb számunk, másrészt úgy érzem, ennek a dalnak van egy olyan hangulata, ami eltér a többitől. Örülünk annak, hogy koncerten el tudjuk játszani, mert nincs még egy ilyen „lazább”, viszonylag egyszerű dal az albumon. Egyszerűen jó játszani. Eleve azért raktuk fel, mert valóban azt gondoljuk, hogy erős szám, illetve elég népszerű is, és szerettünk volna azért valamit megtartani az EP-ről.

- Megnyertétek a Deezer Young Guns elnevezésű versenyét is, amivel elvileg támogatást kaptatok a lemezkészítéshez. Ez mennyire valósult meg?

middlemist 3.jpgPD: - Abban állapodtunk meg, hogy mi az albumra fogunk koncentrálni, ami most elkészült. Ők pedig „beindítják a karrierünket”. Ez leginkább azt jelenti, hogy a kommunikációnak abban a részében segítenek, amit mi magunk nem tudnánk megoldani, például, hogy megjelenjünk a külföldi zenei sajtóban, vagy fellépjünk külföldi fesztiválokon.

- Úgy tűnik, részben ennek is köszönhetően elég sok ember figyel rátok. Mekkora a nyomás rajtatok, hogy valami igazán ütőssel kell előállnotok?

PD: - A nyomást annyira nem érezzük, inkább örülünk neki, hogy érdekli az embereket, amit csinálunk. Egy minimális nyomás persze van rajtunk, hogy a maximumot hozzuk ki a helyzetből.

ÜÁ: - A stressz inkább abból adódott a lemez készítésekor, hogy nem volt túl sok időnk megírni és felvenni. A dalok jók, ez egészen biztos, nem aggódunk azon sem, hogy nem szól akkorát, mint az EP. Inkább csak az időhiányt kellett áthidalni. De végeredményben nagyon büszkék vagyunk arra, ami most megszületett.

- A lemezetek egyik fontos eleme, hogy nagyon pozitív, erős az atmoszférája. Volt valamiféle koncepciótok ezzel kapcsolatban?

NS: - Direkt módon nem volt koncepciója az album hangzásának, ez inkább ösztönös számunkra. Egy bizonyos mértékig hasonlóak a dalok, ez abból adódik, hogy egy periódusunkban írtuk őket, és ez összeköti azokat. Olyan nem volt, hogy kitaláltuk volna, mit akarunk összegezni a lemezzel. Amit hallasz, az az, ahová mostanáig eljutottunk, és ez a maximum, amit most tudunk produkálni. Vizuális téren már más a helyzet. Ami ott egységes, egy úgynevezett arculat, azt befolyásolta a hangzás. Mondjuk az, hogy egy sivatagos táj vagy egy kicsit pszichedelikusabb dolog jelenik meg, az már jóval tudatosabb. A hangzásban pedig inkább csak az, hogy mi az, amit mi szeretünk és tudunk is játszani.

- Bátor, de nagyon jó húzás, hogy a lemez záródala az egész anyag legpszichedelikusabb szerzeménye.

ÜÁ: - Pedig gondolkodtunk rajta, hogy a végére még egy akusztikus dalt teszünk. De azt sokan ellenezték.

DS: Az az érdekes, hogy a lemeznek még egy csomó száma nem volt meg, de már akkor tudtuk, hogy az Aanimal lesz a zárószám.

- Magyar zenekar egyébként egyáltalán nem hat a zenétekre?

IMG_9146_1.jpgNS: - Engem a volt gitártanárom zenekara, a Dorota inspirált annak ellenére, hogy egy teljesen más műfajban utazik.

DS: - Engem Póka Egon gitárjátéka inspirált még a kezdeti időkben. Ha magyar zene, akkor Póka Egon összes formációja működőképes.

- És mi a helyzet a külföldi törekvéseitekkel?

NS: - Őszintén szólva valóban szívesen játszanánk külföldön, de azzal is ugyanúgy meg lennénk elégedve, ha itthon stabilan – vagy pláne progresszívan – haladna a zenei kiteljesülésünk. Jó élmény külföldön játszani és mindenféle emberhez eljutni, de nem tartom prioritásnak az öncélú népszerűséget. Szeretnék új dolgokat kipróbálni a zenében, és kíváncsi vagyok arra is, hogy majd miket tudunk zenekarként létrehozni. De én személy szerint alapvetően nem azért mennék ki külföldre játszani, hogy „sztár” legyek, sőt, ettől ki is ráz a hideg, ha arra gondolok, hogy bármilyen celebvilágba bekerülhetnék.

- Határozottak vagytok a zenétekkel kapcsolatban, de azért van olyan, akinek adtok a véleményére?

PD: - Beke Istvánnal vettük fel az albumot és az EP-t is, és ilyen szempontból rá támaszkodhattunk. Ő sem feltétlenül szólt bele a dalokba, sőt, nem is volt rá különösebben szükség, elégedett volt a dalok struktúrájával és a hangzásokkal, inkább csak apróságokkal egészítette ki azokat.

- Mit szóltatok ahhoz, hogy Bródy János megdicsért benneteket a szigetes koncerteteken?

ÜÁ: - Bárcsak ne arra a koncertre jött volna el!

- Mi volt vele a gond?

PD: - Nagyon sok technikai probléma akadt. A beállásnál még minden rendben volt, aztán amikor elkezdtünk játszani, kiderült, hogy a gitárom gyakorlatilag tönkrement, folyamatosan zúgott, sípolt, és nem tudtam rajta játszani. Annyira még nem vagyunk hozzászokva ezekhez a helyzetekhez, így nem nagyon tudtuk kezelni sem. Végül úgy oldottuk meg, hogy elkértem Soma gitárját, ő pedig így csak énekelt. De emiatt hatalmas stresszben voltunk, és nem igazán tudtuk beleélni magunkat a fellépésbe.

ÜÁ: - De tanultunk is belőle, például hogy mindig legyen nálunk pótgitár!

- Miből érzitek azt, hogy jó az irány, amerre elindultatok?

ÜÁ: - Van bennünk egyfajta maximalizmus. Akkor készülünk el egy-egy számmal, amikor tudjuk, hogy már van olyan jó, hogy felkerülhet a lemezre. Amikor megvan az ereje, illetve mindnyájan egyformán kötődünk hozzá, és biztosak vagyunk benne, hogy egy jó dal lesz. Amíg nincs meg ez az érzés, addig nem is kész a szám.

interjú: Biczó Andrea
fotó: Lékó Tamás


a zenekar jelenleg a Quimby-vel turnézik, legközelebb november 28-án, Szegeden játszanak, aztán a következő budapesti koncertre december 29-én, a Trafóban kerül sor, Facebook-eseményoldal


íme a Middlemist Red bemutatkozó albuma, a Supersonic Overdrive -  - (X) 35 millió dal a Deezeren. Válaszd hozzá a Telenor 2GB+Deezer szolgáltatáscsomagot!


a zenekar a Balcony TV műsorában az Alas című dallal: 

https://recorder.blog.hu/2014/11/24/_amig_nincs_meg_az_erzes_addig_nem_is_kesz_middlemist_red-interju
„Amíg nincs meg az érzés, addig nem is kész” – Middlemist Red-interjú
süti beállítások módosítása