Végleg feloszlott az Orbital

2014.10.22. 16:41, Frontrecorder

Orbital.jpg

Mark Bell váratlan halála után ismét gyászol az elektronikus zene világa, a 25 éves múltra visszatekintő Orbital ugyanis bejelentette, hogy végleg megszűnik. A Hartnoll-testvérek duója 2004-ben már feloszlott, majd négy évre rá újjáalakult, ám úgy tűnik, ezúttal örökre szögre akasztják a védjegyükké vált fejlámpáikat.

Phil és Paul Hartnoll még 1987-ben kezdett közösen zenéket fabrikálni szintetizátorokkal és dobgéppel, de az Orbital története két évvel később, a Chime című számukkal kezdődött, amit otthon a házukban, apjuk kazettás magnójára rögzítettek. A harangjátékos techno trekk a brit elektronikus tánczene egyik korai klasszikusa, amely 1990-es újra kiadásakor bejutott a top 20-ba a brit slágerlistán, a nevét az akkoriban illegális rave-ek terepéül szolgáló londoni körgyűrűről vett duót pedig az egész ország láthatta a Top Of The Pops műsorban. A testvérduó pályafutása innen töretlenül ívelt felfelé: két cím nélküli albummal (Orbital, avagy a zöld album - 1991, Orbital 2, a barna album - 1993) a hátuk mögött 1994-ben, elektronikus tánczenei előadók közül elsőként headlinerek voltak a Glastonbury fesztiválon, ugyanabban az évben a Woodstock '94-en is felléptek és a brit tánczenei színtér képviselői közül az elsők között hódították meg Amerikát, a következő három albumuk (Snivilization - 1994, In Sides - 1996, The Middle Of Nowhere  -1999) hazájukban top 5-ös helyezést ért el, sikerfilmek soundtrackjén működtek közre (pl. Az Angyal, Halálhajó, A part). Az első törés a 2001-es The Altogether lemez volt, az Orbital minden addiginál sötétebb és leginkább a dalformával operáló albumát a kritika és a közönség sem díjazta igazán - ezt 2004-ben a legkorábbi, acides hangzáshoz visszatérő Blue Album követte, melyet a duó a búcsújának szánt, miután bejelentették, hogy feloszlanak. Ezután külön utakon folytatták - Phil Long Range néven alapított új duó formációt, Paul kiadott egy szólólemezt -, de 2008-ban úgy döntöttek, hogy a közkívánatnak engedve visszatérnek. Eredetileg csak egyszeri alkalomról volt szó, a 2009-es Big Chill fesztiválon léptek volna fel, hogy a Chime húszéves évfordulóját megünnepeljék, de ahogy az lenni szokott, ebből rendes újjáalakulás lett, a koncertek mellett (játszottak a Balaton Soundon is) született egy új stúdiólemez is, a felemás Wonky, viszont most a ráadás körnek is vége: "semmi sem tart örökké, itt az ideje abbahagyni" - írta az Orbital honlapján tegnap publikált közleményben Paul Hartnoll. Mint közölte, a jövőben 8:58 nevű új projektjére koncentrál, amellyel szeretné továbbvinni az Orbital örökségét, míg testvére, Phil a dj-karrierjét építi tovább.

Az Orbital a brit elektronikus tánczene nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján indult nagy generációjának tagja, a kemény ritmusokat és nagyívű dallamokat ötvöző, sokrétegű, hosszan kibomló, gyakran társadalomkritikus és a környezetért aggódó üzeneteket közvetítő zenéjükkel, illetve a  "vassakkal" élőben előadott, a rögtönzésnek teret engedő fellépéseikkel méltán számítottak az egész műfaj egyik kiemelkedő, egyedülálló és nagy hatású képviselőjének.

Hogy valóban végérvényesen véget ért-e testvérek közös története, ezt a kérdést ugyanakkor nyitva hagyták egy Bond-film címét idézve: soha ne mondd, hogy soha...


a Chime eredeti verziója:


az Orbital talán legismertebb száma, a Halcyon:


a duó legnagyobb kereskedelmi sikere, a Satan 1996-ból:

Címkék: orbital
https://recorder.blog.hu/2014/10/22/vegleg_feloszlott_az_orbital
Végleg feloszlott az Orbital
süti beállítások módosítása