Charli XCX a Ramones-hoz hasonlítja az új dalát

2014.10.07. 13:15, Frontrecorder

charlixcx_1.jpg

A 22 éves brit popelőadó október végén hozta volna ki második albumát, de a Boom Clap című dalának váratlan sikere miatt (Amerikában és Angliában is bejutott a top 10-be) a kiadója pár hónappal eltolta a megjelenést: a tengerentúlon december 16-ra, Európában január 16-ra. Charli XCX szerint így lesz idő rendesebben felvezetni a lemezét, például egy újabb beharangozó dallal, amit ő egyenesen úgy jellemzett, hogy a hangzása "futuro-Ramones".

CHARLI XCX TAVALY FELLÉPETT BUDAPESTEN AZ ELECTRONIC BEATS-EN, AHOL INTERJÚT IS ADOTT NEKÜNK.

Charli ugyan tavaly megjelentette bemutatkozó albumát punkrockos-new wave-es érzületű vagány elektropop dalaiból, ám a True Romance nem igazán ütött át, és nem tudta behozni sem az I Love It (amelynek társzerzője), sem a Fancy (amelyet Iggy Azaleával közösen írt és énekelt lemezre) világsikerét. Aztán a Csillagainkban a hiba című tinifilmben elhangzó Boom Clap fordított az ő csillagán is, a dal váratlanul nagy sikert aratott a nyáron, de mivel még nem futott ki és sokan csak most fedezik fel Charlit, a kiadója úgy döntött, picit rágyúrnak még az időközben elkészült második albuma promójára. Közben augusztus végén megjelent a grúvos-rockos Break The Rules kislemezen, és akkor még október 21. volt a Sucker című lemez megjelenési dátuma, ami most elcsúszott december, illetve január 16-ára. A döntéssel bejelentésével egy időben a 13 szám közül közzétették a London Queen című szerzeményt, amit az amerikai Justin Raisen írt (ő Charli első albumán hat dalnak volt a társszerzője, illetve Sky Ferreira bemutatkozó albumán is dolgozott), és ugyan saját bevallása szerint az énekesnőnek nem szokása más által készen hozott dalokat elfogadni, ezt annyira a magáénak érezte, hogy felkerült a lemezre. A "királynőként élem az életem"-érzést megéneklő punkos lendületű dalt Charli a Ramones-hoz hasonlította a Rolling Stone-nak ("futuro-Ramones" - egész pontosan ezt mondta róla), és ugyan van benne oi oi oi-ozás, meg a "baseball bat" is nyilvánvaló utalás, azért ennyire messzire mi nem mennénk; ellenben tökéletesen illeszkedik az eddig megszokott Charli XCX-formulába. 


és a Boom Clap videója:

Címkék: charli xcx
https://recorder.blog.hu/2014/10/07/charli_xcx_a_ramones-hoz_hasonlitja_az_uj_dalat
Charli XCX a Ramones-hoz hasonlítja az új dalát
süti beállítások módosítása