Az elmúlt héten, meg az azt megelőzőn nagyon beindultak a zenekarok, énekesek az ősz eleji lemezpiacon, válogatni lehetett a jobbnál-jobb hallgatnivalók között az albumhallgatóban, ezen a héten viszont kisebb visszaesés tapasztalható a friss streamek piacán. A legnagyobb számot, az Interpol El Pintor című ötödik albumát már bemutattuk, most jöjjön a maradék, amiben azért még mindig jó lemezek szerepelnek.
A hét másik legfontosabb megjelenés előtt álló lemezéből a Blonde Redhead négy év szünet után érkező kilencedik albumából, a Barragánból a stream nem elérhető Európa ezen pontján, de a promóciós példány alapján bizton állíthatjuk, hogy megéri majd meghallgatni, amint hivatalos lehetőség lesz rá.
Így aztán más nem is lehet itt a hét legfontosabb albuma, mint az XL Records első 25 évét ünneplő 2cd/4lp válogatáslemez, a Pay Close Attention amelynek az első fele a kiadó underground tánczenei gyökereit és jeles kiadványait (SL2, The Prodigy, Jonny L, Basement Jaxx, Dizzee Rascal, SBTRKT), a második fele pedig a világ egyik meghatározó indie sztárkiadójának katalógusát (Radiohead, The White Stripes, Adele, Vampire Weekend, The xx, The Horrors, M.I.A.) mutatja be. Elképesztő, amit összehoztak!
Ha már kilencvenes évek tánczenéje, akkor a korszak egyik sztárja, Roni Size is szót kért: 10 év szünet után adott ki friss szólólemezt (közben is csak a New Forms című 1997-es sikerlemezéből készült egy felfrissített változat), a Take Kontrol című, továbbra is erősen bristoli hangzású drum'n'bass-album itt hallható.
Oké, jöjjön valami sokkal frissebb, egy fiú-lány kvartett Kanadából: a TOPS, amely a Silly Kissers nevű obskúrus helyi zenekar romjain alakult (ebben a formációban még a Mac DeMarcoval Magyarországon is fellépett és eredetiségével hódító Sean Nicholas Savage is énekelt). A második lemeze jelenik meg hamarosan és a Picture You Staring stílben nagyjából ott folytatja, ahol a Tender Opposites című debüt abbahagyta, viszont a nyolcvanas évek indiegitárpop dalait és nyári szoft slágerrádió hangzását (az Outside-ban lényegében a Take My Breath Away basszusát adják el újra) bájosan, álmodozósan megidéző új lemezen jobbak a dalok, így aki könnyítene a szívén, az kattintson a Dazed streamjére és hagyja, hogy elolvasszák ezek a kedves számok.
Young Jeezy eléggé radar alatt repült be a mainstream hiphop komoly ligájába (új lemezén featol Jay Z, The Game, Future, Rick Ross stb.), de ettől persze még nem lett a Seen It All című ötödik album fenomenális, csak simán oké, az viszont persze nem oké vele kapcsolatban, hogy a hétvégén letartoztatták fegyverbirtoklás miatt, miután egy Wiz Khalifa-koncert előtti lövöldözésben egy férfi életét vesztette.
Megint más, hiphop után doom. A Stereogum szerint a pillanatnyilag legjobb doom zenekar, a YOB készítette el az év doom metál albumát (Clearing The Path To Ascend), és mivel ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudjuk, de azt halljuk, hogy tényleg jó, így nincs más hátra, mint a lemezstremhez irányítani érdeklődő olvasóinkat, hallgassák hangosan!
Aki hallotta a Zammuto első, cím nélkül 2012-es albumát, azt tudja, hogy teljesen kiszámíthatatlan a kvartett által játszott zene, meg se próbáljuk bekategorizálni, hiszen ezen a szeptember 2-án megjelenő második albumon is mindegy egyes szám teljesen eltér az előzőtől (na jó: minimum kísérleti elektronikától progrockig terjed a skála). De aki ismeri a zenekar névadójának, Nick Zammutonak az előző, legendás zenekarát, a The Books duót, az ezen sem lepődik meg. Szóval az Anchor erősen ajánlott.
A szudáni születésű Sinkane is második lemezénél tart és az általa játszott zene is nagyon sok összetevőből áll, csak nála ezek az összetevők többnyire egy dalon belül keverednek: afrikai gyökerű tánczene, funk, jazz, zajos gitárpop. A DFA kiadónál megjelenő Mean Love elég élvezetes album, szintén az NPR-en hallgatható.
A Helado Negro néven dolgozó Roberto Carlos Lange producer már negyedik albumát jelenteti meg az Asthmatic Kitty lemezkiadónál, és ezt a Double Youth című újat is az a kellemes, háttérbe jól illő pasztorálos elemekkel is spékelt elektropop jellemzi, ami egyszerre melankolikus és révedő. Akár egy Hot Chip-mellékprojekt is lehetne, a Pitchforkon hallgatható.
Ott hallható a kultikus státuszú, experimentális lofi-rockot játszó Half Japanese új albuma, ami azért is érdekes, mert 2001 óta ez az első lemez a zenekar neve alatt, igaz a ma már egyetlen tagnak számító Jad Fair közben azért elég aktív volt (sok más mellett a Teenage Fanclubbal is készített közös lemezt). Az Overjoyed című album pontosan megfelel a címének.
A végére pedig egy szuper, izgága és szuperizgága rocklemez. A The Gotobeds nagyjából olyan hányavetin tolja a punkrockot, mint a Parquet Courts (vagy itthon a Tumo), és debütáló lemezéről (Poor People Are Revolting) sincs sok mit írni, mint, hogy végig tök élvezetes, vigyorra késztető, energetizáló fasza rockzene.
