Szoktátok olvasni LP Kollektor rovatunk cikkeit? Azok alapján is egyértelmű, hogy van sok komoly vinyl-rajongó itthon is, ugye? Na, ők - és nemcsak ők, hanem a világon bárki más - sehol nincsenek egy 62 éves, nagyon gazdag brazil férfihoz képest, akinél a gyűjtőszenvedély egészen más ligát jelent. Jelenleg sokmillió lemezre becsüli kollekcióját.
A New York Times írt hosszú, nagyon tanulságos cikket a férfiról, ajánljuk a teljes írást, de azért a sztorit röviden kivonatolnánk.
Adott egy férfi, Zero Freitas, aki gyerekkorában (öt éves volt ekkor) szerelmes lett a lemezekbe, az apja ugyanis vett egy használt lemezjátszót, amihez járt 200 vinyl is. Tizenkét éves korában, 1964-ben vette meg első saját lemezét (Roberto Carlos Canta Para a Juventude), mire befejezte a középiskolát már 3000 albuma volt. Szülei gazdagok voltak, egy magánbusztársaságot vezettek São Paulo külvárosában, Freitas a cég irányítását már fiatalon átvette, miközben kollekciója 30 éves korára már 30 ezres volt. A sztori hasonló ütemben bontakozik tovább, a busztársaság növekedésével nemcsak vagyona, de a már külön raktárban tárolt lemezeinek száma is fokozatosan nőtt. Közben elvált, negyven éve jár pszichológushoz, hogy megfejtse a nem normális mértékű gyűjtőszenvedély okát, és nem áll le a vásárlással.
A férfit amerikai beszerzései "fedezték fel" miután akármekkora gyűjteményeket megvásárol. Így tett szert a két talán legnagyobb ismert magánkollekcióra, egy pittsburgh-i három milliós gyűjteményre (ez egy Paul Mawhinney nevű korábbi lemezboltos nevéhez fűződik, aki húsz évig próbálta folyamatosan eladni főleg olcsó lemezekből álló kollekcióját) és egy Murray Gershenz nevű ünnepelt Los Angeles-i gyűjtő teljes, komoly raktárát, de ezekhez hasonlóan a brazil férfié lett számos bezárt lemezbolt, köztük hatalmas, kétszázezres tételek is.
A HAZAI ZENEI ARCHÍVUMOK KÉRDÉSÉT EBBEN A CIKKBEN IS KÖRÜLJÁRTUK.
Zero Freitas célja az, hogy összegyűjtse a világ összes lemezét, 78-as fordulatú száz éves lemezeket, néhány példányban megjelent magánkiadásokat, és teljességében senki által nem felhalmozott nigériai lemezeket egyaránt. Szó szerint mindent. Minden ország minden kiadványát. Jelenlegi sokmilliós gyűjteményét (amiben természetesen sok a duplikáció) hét gyakornokkal katalogizáltatja (a jelenlegi tempót figyelembe véve - és azzal a hamis feltételezéssel, hogy a gyűjtemény nem gyarapszik - húsz év kell a teljes munkára), de az európai lemezpiacra még csak nemrégiben tért át (sok sikert a ritka italo disco-lemezekhez, Zero!).
Egyszerre bámulatos és rémisztő ez a gyűjtőszenvedély, de előbb-utóbb valakinek ezt a munkát is el kell végeznie. És legalább már azt is tudjuk, hogy neki a Roberto Carlos Canta Para a Juventude a "rózsabimbója".
A BRAZIL ZENE TÉNYLEG MEGIGÉZŐ, ÉPP MOST FOGLALKOZTUNK VELE RÉSZLETESEN.
Roberto Carlos emlegetett lemeze:
