Sia és a meleg férfikórus lóg a csillárról

2014.06.29. 11:05, subrecorder

sia-logo.jpg

Az ausztrál énekesnő, Sia alig egy hétre van következő albumának megjelenésétől (1000 Forms Of Fear), erről már több dalt is hallhattunk, de egyik sem szárnyalta túl az elsőként kiadott Chandeliert. Az év eddigi egyik legjobb popszáma a kitörésről szól, így a péntek óta tartó Budapest Pride-ra való tekintettel írnunk kell a dal nagyszerű élő előadásáról, amely során az énekesnő a New York-i Meleg Férfiak Kórusával és egy táncossal lépett fel.

Sia nevét legtöbben David Guetta Titanium című slágeréből ismerhették meg, pedig az ausztrál származású énekesnő a dal 2011-es megjelenése előtt már kiadott öt lemezt is, az elsőt 1997-ben. Ráadásul szerzőként olyan előadóknak szállított megaslágereket, mint Rihanna, Kylie Minogue vagy Beyoncé. Saját albumai a nagyközönség számára szinte teljesen a radar alatt maradtak, a francia producerrel való közösködése után azonban rengetegen kérték fel vendégszereplésre, most július 8-án megjelenő új lemezét pedig már rengetegen várják.

A hype főleg a Chandelier című dalnak köszönhető, ami nem csak Sia, de a 2014-es év egyik legjobb dala is. A lírai én a szövegben egy olyan személy, akit elnyomnak, aki nem érzi jól magát a bőrében, de egy éjszakára kitör ebből az állapotból, és a világ királyaként hintázik a csilláron. Nem tűnik nagy dolognak, de  a dalból áradó energia és megerősítés bármilyen elnyomott réteg tagjának erőt adhat. Nem csoda, hogy például az LMBTQ közösség is magáénak érzi, hiszen jelenleg az egyik legáltalánosabban elnyomott ilyen réteg a melegeké. Sia pedig teljes mértékben támogatja dalának felhasználását, sőt, legutóbbi tévés fellépésén együtt adta elő a Chandeliert a New York-i Meleg Férfiak Kórusával és egy igen energikus táncossal, aki a szám eredeti - szintén hátborzongatóan jó - klipjében lévő interpretatív koreográfiát adja elő. Mindannyian Sia-parókákat viselnek, az énekesnő arca pedig korábbi fellépéseihez hasonlóan ismét nem látszik, ahogy nemsokára megjelenő új lemezének borítóján sem (lásd alább). Ezt mindenképpen érdemes megnézni!


A Chandelier közös előadása:


a dal eredeti klipje, Maddie Ziegler táncával:


a 1000 Forms Of Fear borítója:

e61fd7c5.jpg

Címkék: sia
https://recorder.blog.hu/2014/06/29/sia_es_a_meleg_ferfikorus_log_a_csillarrol_kesz
Sia és a meleg férfikórus lóg a csillárról
süti beállítások módosítása