Brody Dalle vérben és vodkában fürdik új klipjében

2014.06.25. 19:05, subrecorder

brody dalle.jpg

Májusban jelent meg korunk egyik legmenőbb rockcsajának, Brody Dalle-nek az első szólólemeze, Diploid Love címen. A Distillers volt énekesnője idén a Szigeten is fellép a 0. napon, így mindenkinek érdemes kutakodni utána egy kicsit, ebben segítünk most elindulni, új videoklipjével. Dalle egy céltábla előtt gitározik, miközben mindenféle dolgokkal dobálják, de ez őt láthatólag kevéssé zavarja.

Brody Dalle (született: Bree Joanna Alice Robinson) a 90-es évek végén tűnt fel a Distillers nevű punkzenekar élén, akikkel három remek lemezt jelentetett meg, az utolsót 2003-ban (Coral Fang), majd feloszlottak. Ebben az évben vált el Tim Armstrongtól, a Rancid énekesétől is, akivel 18 éves kora óta voltak házasok, így mondhatjuk, hogy egy teljesen új időszámítás kezdődött ekkor az énekesnő életében. Először egy Spinnerette nevű új zenekarral próbálkozott, de ez a projekt nem igazán állt össze, mindössze egy, nem túl acélos lemez fűződik a nevükhöz. Időközben rengeteget szerepelt vendégként különböző előadók mellett, dolgozott az Eagles Of Death Metallal és a Queens Of The Stone Age-dzsel is - nem véletlen, hiszen második férje a mindkét formációban kulcsszereplő Josh Homme lett 2007-ben. A különböző mellékutak után már egyértelművé vált számára, hogy szólóelőadóként szeretné folytatni, Dalle karaktere és jelenléte karrierje kezdete óta van annyira erős, hogy egymaga simán elvigyen egy produkciót a vállán. 


NÉZEGETNÉD A SZIGET TELJES PROGRAMJÁT? MÁR MEGTEHETED, INDULJON A TERVEZÉS ÉS KARIKÁZÁS!

Első szólólemeze, a a Diploid Love idén jelent meg és pozitív kritikai fogadtatásban részesült, Dalle karrierje ismét felfelé ível. Így igazán aktuális előadóként jön a Szigetre, és nem csak azért, hogy férjén rajta tartsa a szemét (ugyanaznap játszik, mint a Queens Of The Stone Age). És hogy cikkünk fő tárgyáról, Dalle új videójáról is beszéljünk, a Don't Mess With Me bár eredetiség-díjat nem fog kapni, azért elég vagány. A Richard Farmer által rendezett klipben mindenféle dologgal dobálják az énekesnőt (tortával, színes porokkal, vodkás üvegekkel, gyógyszerekkel), de ő felemelt fejjel áll ellent mindennek. Könnyű felismerni a metaforát: az életben jöhet bármilyen nehézség, intsünk be neki és toljuk tovább a rock'n'rollt. A dal bólogatós, a kisfilm látványos, Dalle még tetőtől talpig véresen is az egyik legjobb mai rockcsaj, mi kell még? Szerintünk semmi.


egy korai Distillers-felvétel, a The Young Crazed Peeling:

Címkék: brody dalle
https://recorder.blog.hu/2014/06/25/brody_dalle_verben_es_vodkaban_furdik_uj_klipjeben
Brody Dalle vérben és vodkában fürdik új klipjében
süti beállítások módosítása