Kemény Lili Lily Allen új albumáról

Kemény Lili Petri György-díjas költő (első kötete Madaram címmel 2011-ben jelent meg), filmrendező szakos hallgató és a Zsófi nevű testvérével közös kétszálgitáros zenekart, a Kisszínest működtető dalszerző-előadó. És ha már a héten megjelenő legújabb Recorder magazin csupa Könyv & Pop, kézenfekvő, hogy Profül rovatunkban ő írjon kritikát névrokona, az idei Szigeten is fellépő Lily Allen friss, a brit albumlista élén debütált lemezéről.

Lily Allen: Sheezus

Kiadó: Regal / Parlophone / Magneoton

Megjelenés: 2014. május 2.

Stílus: pop

Kulcsdal: Hard Out Here

Hazai pályán hívja ki

„Can’t just come back jump on the mic and do the same thing“

Nem én vagyok a célközönség. Az én pop-ismeretem lemaradt a fősodortól Beatles-tájon, nem igazán érzem úgy, hogy akármelyik popénekesnő imidzse direkt engem akarna megszólítani. Lehetnek „cafkák“, lehetnek „vámpírok“, lehetnek „tündérkék“, „vadóc-hercegnők“, „dominák“, „plasztikistennők“, engem azért ez általában eléggé hidegen hagy azonosulásilag. A pop maga viszont újabban, vagy egy ideje, ha hiányos ismereteim nem csalnak, inkább szól a fanbázis terelgetéséről, az önleleplező sztárgépezetről – vagyis most éli legönreflexívebb korszakát. (Lásd a „kulisszák mögé“ befényképező Instagram-oldalakat, Lily Allenét is.) Alakváltó, identitáscserélgető klipek, szövegek, ars poeticák születnek minden műhelyben, ha x énekesnő elkezd meztelenül szerepelni a videóiban, akkor y apácának öltözik, így megy az önfenntartó, barátságos háború.

De.

Hogy egy intelligens, nem túl csinos és nem túl jó hangú angol lány, aki már kiskamasz korában tudja, hogy popdíva akar lenni, és azt is tudja, hogy ehhez mit kell elérnie, hogyan fogjon hozzá, és milyen előnyökkel és hátrányokkal indul – ez nekem például nagyon szimpatikus. Lily Allen –  igen, ez elég oké.

LILY ALLEN PÁLYÁJA, FŐBB LÉPÉSEKBEN.

Kezdjük ott, hogy állati nagy előny, hogy önálló. Házilag barkácsolt dallamok, szövegek, megjelenés. (Egyáltalán: rajta kívül hányan írják maguknak a dalaikat? Lady Gaga, Adele, és ki még? Mondom, műveltségem semmi, de azoknak egy kicsit utána szoktam nézni, akikről tudom, hogy saját számokat énekelnek. Vagyis ők maguk bánnak magukkal marionettbabaként, nem egy rolexórát viselő öltönyös férfi bábozik velük.) A csaj tud énekelni, mert szorgalmasan gyakorol, de nem tehetség. A csajnak szép hangja van, ha bársonyosan vagy élesen lehet kis hangterjedelmű dallamokat pötyögni a mikrofonba, de ha cifrázni kellene, inkább átadja a főszerepet az autotune-nak, ha pedig átszellemülten kéne ordítani, azt inkább elintézi egy ironikus gesztussal, mondjuk azzal, hogy nana-naanananaaannanna-mmmm. A csajnak vannak szép találatai a szövegeiben, amik nem „csak“ társadalomtudatosak, élesek, odamondogatósak, hanem egészen érzékenyek, invenciózusak:

„Why does it feel like / I‘m missing something? / "Been there and done that" was good for nothing / Everything‘s perfect, yeah I‘m as content as can be“

vagy

"I‘m looking up at the ceiling, but it‘s turning into the floor".

De azért alapvetően inkább marad a fővágányon, párkapcsolat, bulizás, szerelem, magány, sztárkultusz, szex, luxus, üresség, jajsegítség, elinnen. Vagyis hazai pályán hívja ki a nála sokkal szebb testtel, sokkal jobb hanggal, sokkal nagyobb háttérgépezettel rendelkező pályatársnőit. Bátor húzás. Mi az imidzse? Ő az „okos, csúnya lány“ a piacon. És működik.

Na most a Sheezus-szal az a helyzet, hogy eléggé egyformák a számok. Csak annyiban különböznek egymástól, hogy épp melyik alműfajon ironizálnak. A verze általában kétszer megismétel egy négy hangon elrecitált elemet, csak a kórus belépésével variálja, és többnyire önrímet használ. A refrén ugyanez, csak rövidebbek a sorok, majdnem egy oktávval feljebb ugrik, és melodikusabb. De Allen a dallamot is az ironizáló imitáció alá rendeli, zenei utalásként használja. A hangszíne sem sok változatosságra képes, inkább a szöveggel és a ritmussal (színészi eszközökkel) jelzi, hogy most szomorú, most dühös, most ironikus.

Lily Allen mimikus készsége viszont igazán elbűvölően egyedi. Egyszer olyan is van, hogy maszktalanul jelenik meg előttünk, mint az Instagramon a smink nélküli szelfiken, és a saját legmélyebb fájdalmáról beszél (Take My Place). De azért inkább szerepeket játszik. Van, ahol popdíva-imidzse szólal meg (Sheezus), van, ahol a kritikusai nevében (Life for Me), van, ahol sztártársai (Insincerely Yours), a rajta trollkodó kommentelők nevében (URL Badman), van, ahol a showbizniszben tevékeny nők (Hard Out Here) nevében beszél. Ilyenkor parodizál, általánosít és gúnyolódik, amit csak az E/1 ment meg. De elég csapdaszerű a módszer, hiszen azokat parodizálja, akik hallgatják, és a fanok többsége magára ismer, azonosul a felkínált szereppel.

Ha viszont „helyesen“ hallgatjuk, az imitálva parodizáló technika kimondottan felszabadító tud lenni: az azonosulás lehetőség az öniróniára. A játékosság és a humor a mai popzenében nyilván nem kizárólag Lily Allen eszköze, de hogy innovatívan használja, az biztos. A vágy kimondásával hatástalanítja a vágyat. A szerepek bevállalásával nevetségessé teszi önmagát, mint erre meg arra vágyakozót. Azt kell megérteni, hogy amikor azt mondja, I wanna be Sheezus (=gazdag, híres, szép, vágyott), azzal azt állítja, hogy ő 1.) Nem Sheezus, 2.) Nem is akar az lenni.

Lily Allenben még mindig nincs semmi lady gagás gigantománia, semmi beyonce-i fetisizmus. Csak egy lány a szomszédból. A címadó dal klipjében szemkontaktust kereső Allen nem elcsábítani akar, mint Beyoncé a földöntúli pózolásával, hanem naiv, őszinte beszédhelyzetet keres/teremt. Idenéz, megszólít, elmondja, kész.

Kemény Lili

a teljes(en friss) Sheezus: 

az Air Balloon klipje: 

 
az Our Time videója: