Klasszikus albumborítók - most arcra festve

2014.04.22. 10:40, subrecorder

joy division_1.jpg

"Klasszikus albumborítók, feldolgozva"-sorozatunkban mutattuk már be lemezek artworkjének Google Mapsen való elhelyezését, gyerekekkel való újragondolását, most egy hölgy a saját arcára festett fel nyolc ikonikus borítót - meddig lehet ezt még folytatni?

Natalie Sharp a szóban forgó művésznő, aki mellesleg Lone Taxidermist néven maga is zenél. A Record Store Day alkalmából akarta kifesteni magát, nekilátott egy reggel, naivan azt gondolva, hogy egy nap alatt készen lesz. Aztán, ahogy ő mondja: "Három nap után, vérző arccal, és az addigi haladásom Facebookra való feltöltése után, rasszizmussal megvádolva, abba kellett hagynom."

"Nem mondanám, hogy ez a legjobb nyolc album a világon, nem hiszek ezekben a hülyeségekben. De az biztos, hogy ez nyolc rendkívül inspiráló lemez számomra, amikhez mindig vissza-visszatérek. Mindegyik arcot körülbelül 3-6 órába telt megfesteni. A Grizzly Bear után sírtam, annyira nehéz volt. Szabad kézzel csináltam mindent, nem használtam segítséget. Record Store Day - itt van az én ajándékom számodra" - mondta Sharp a műveiről.


És akkor a nyolc arcfestés, elsőként a Talking Heads Remain In Light című lemezéből 1980-ból:

talking_head_rsd_1397887516_crop_550x741.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

The Advisory Circle - As The Crow Flies (2011):

advisory.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Grizzly Bear - Veckatimest (2009):

grizzly bear.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Joy Division - Unknown Pleasures (1979):

joy division_2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


KaS Product - Try Out (1982):

try out.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Kraftwerk - Autobahn (1974):

kraftwerk_3.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Primal Scream - Screamadelica (1991):

screamadelica.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tones On Tail Everything! (1998):

nemtudom.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

https://recorder.blog.hu/2014/04/22/klasszikus_albumboritok_most_arcra_festve
Klasszikus albumborítók - most arcra festve
süti beállítások módosítása