Neil Young nem tud leállni

2014.03.17. 10:22, subrecorder

neil young_2.jpg

Neil Young bőven eleget tett már azért, hogy neve sose törlődjön az egyetemes popkultúra nagykönyvéből, de hiába. Vannak olyan művészek (lásd még: Paul McCartney), akik egészen egyszerűen nem képesek leállni, újra és újra a stúdióba/tervezőasztalhoz vonulnak, mintha végtelen mondanivalójuk lenne a világról. Az idén 68 éves zenészlegenda ebben az évben forradalmasítani kívánja a hordozható zenei élményt, kiadja egy régebbi albumát, legutóbb pedig kiderült: felvett egy teljesen új lemezt is.

Az A Letter Home címre keresztelt új lemezt Young az ex-White Stripes frontember, Jack White stúdiójában, a Third Manben rögzítette, egy '40-es évekből itt maradt Voice-o-Graph készülékkel. A telefonfülkére emlékeztető klasszikus, egy mikrofonos, vinyl-lemez felvételére alkalmas dobozban készült dalok garantáltan a régi folkalbumok hangulatát adják majd. Miután Young sokszor említette, hogy megbánta, amiért korábbi lemezei felvételénél digitális eszközöket használt, így most csak egy akusztikus gitárt és egy harmonikát vitt magával a stúdiófülkébe. Néhány dalban Jack White is közreműködik. 


LEGUTÓBB 2012-BEN ÍRTUNK NEIL YOUNG LEMEZRŐL, SZERETTÜK.

220px-Timefadesaway.jpegNemsokára itt van a Record Store Day, ilyenkor rengeteg előadó készül különlegességekkel, Young egy 1973-as, klasszikus lemezét, a Time Fades Away-t adja ki újra. Az élő felvételekből (ám a közönségzajt lekeverő), korábban kiadatlan szerzeményekből álló albumot az eredeti nyomás óta hivatalosan egyszer sem adták ki, így eddig igazi ritkaságnak számított. Most is csak 3500 darabot gyártanak le belőle, ráadásul csak egy 4 lemezes box set-en belül lesz elérhető. A dobozban lévő másik 3 klasszikus Young album az On The Beach, a Tonight's The Night és a Zuma.

Mindezek mellett lassan végre a boltok polcaira kerül a PonoPlayer is, az a magas minőségű hordozható zenelejátszó, aminek ötlete Neil Young agyából pattant ki. Az eszköz 128 GB tárhellyel rendelkezik, által kezelt fájlok egy mp3-szám minőségének a 20-szorosát képesek átadni. A PonoPlayer-hez 400 dollárért juthatunk, az előrendelések már elkezdődtek, sőt a sorozatgyártáshoz indított Kickstarter közösségfinanszírozó kampány céljaként megjelölt 800 ezer dollár nemcsak, hogy órák alatt összejött, de már a sokszorosát is összeadták a lelkes zenerajongók - a kampány meghirdetése után 60 órával már 2,5 millió dollárnál állt az összeg. A lejátszót feldicsérő videóban olyanok bukkannak fel, mint Bruce Springsteen, Beck, az Arcade Fire, Patti Smith, Dave Grohl...és igen, Jack White.

El ne felejtsük megemlíteni, hogy Neil Young jelenleg sci-fi regényt is ír.

Így néz ki a PonoPlayer:
ponoplayer_1.jpg

a Pono-t népszerűsítő, sztárokkal teleszórt videó:




a teljes, 1973-as Time Fades Away album:

https://recorder.blog.hu/2014/03/17/neil_young_nem_tud_leallni
Neil Young nem tud leállni
süti beállítások módosítása