Ennek a posztnak nincsen különösebb apropója. Na jó, persze van. A hétvégén, január 26-án játszották az Australian Open döntőjét (a svájci Stanislas Wawrinka győzelmével végződött). Éppen 10 éve, 2004. január 26-án jelent meg egy lemez, a címében a 80-as, 90-es évek egyik legsikeresebb teniszezőjének a nevével (aki amúgy kétszer is megnyerte az előbb emlegetett ausztrál Grand Slam tornát), Boris Beckerrel. Ahhoz az albumhoz akkor készült egy 10 perces kisfilm, ami a napokban került fel a YouTube-ra. A brit The Coral harmadik albumáról, a The Nightfreak And The Sons Of Beckerről van szó.
Valamiért úgy alakult (persze lehet, hogy nem is alakult úgy, csak mi gondoljuk ezt), hogy Nagy-Britanniában az elmúlt 10-15 évben a legelvarázsoltabb, a legkörülírhatatlanabb és a pszichedéliával is jó barátságban lévő zenék mind-mind a „peremvidékről” érkeztek: Skóciából (Belle & Sebastian, The Beta Band), Walesből (Gorky’s Zygotic Mynci, Super Furry Animals), az angol „vidékről”; a Wight-szigetről (The Bees) vagy ahogy a Coral esetében, egy Liverpool melletti tengerparti kisvárosból, Hoylake-ből.
Amikor 2002-ben feltűnt a zenekar, minden volt, csak nem aktuális és trendformáló: néhány fiatal srác az egészséges bandaszellem jegyében összeállt, miközben a szívük például a következő dolgokért dobogott: az ódon, titokzatos és trubadúrok szegélyezte középkorért, a XIX. századi Amerikáért, elsősorban Mark Twain regényein keresztülpasszírozva és a hatvanas évek pszichedéliájáért. Meg azért is, hogy ezeket a hatásokat közel tökéletes gitárpop dalok formájába öntsék. Ez sikerült is nekik, így aztán éppen a kívülállóság miatt lett aktuális és trendformáló a zenekar, még ha csak egy-két évre is. A 2002-es öncímű, Mercury-díjra is jelölt debütálás 5-dik helyig kúszott fel az angol lemezeladási listán, míg a második dobás, a Magic & Medicine már az első helyen nyitott 2003 nyarán, rajta két top10-es kislemezzel (Don’t Think You’re The First, Pass It On). Teltházas koncertek, fellépés minden fontosabb fesztiválon, majd a zenekar gondolt egy merészet, és elhúzott az istenháta mögötti walesi vidékre, hogy tudatmódosító szerek társaságában, egy hét alatt felvegye a szóban forgó The Nightfreak And The Sons Of Beckert.
SUPER FURRY-SZÓLÓPROJEKT: ERRŐL KONCERTBESZÁMOLÓNK VAN!
A limitált kiadásban (75 ezer példányban, amiből egyet-egyet a Recorder szerkesztőségéből ketten is birtokolnak) megjelent minialbum alapkoncepciója szerint a zenekar tagjai Boris Becker törvénytelen gyermekeiként gyűjtenek pénzt az elszegényedett, egykori teniszezőnek. Bődületes marhaság, de nagyon jól hangzik, pláne a Coral-fiúk szájából, akikről amúgy sem a normális az első jelző, ami eszünkbe jut. A lemezt éppen ezért kell ennek megfelelően kezelni. Élőben felvett, szalagra odakent demó/lo-fi hangzású, hányaveti, zilált; sokszor funkos lüktetésű, pszichedelikus ötletrohamok alig fél órában („Hallottál már valaha a Borotvált Farkak nevű 80-as évekbeli punkzenekarról?” – hangzik el a fontos és lényegre törő kérdés a Venom Cable elején), de ugyanolyan fülbemászó dallamokkal, mint az első két albumon. A jótékony, friss walesi levegő ugye, ami a Gorky’s Zygotic Myncit és a Super Furry Animals-t is megihlette, 2003-2004 fordulóján a Coralra is fejbekólintóan hatott.
És hogy mennyire lehetett komoly a lemezfelvétel, arról a nemrég a YouTube-ra került, alább megtekinthető 10 perces kisfilm remekül árulkodik. Semennyire, nyilván:
Soós Csaba
