Quimby-dalt dolgozott fel a Budapest Voices kórusa

2013.10.01. 23:54, Frontrecorder

budapestvoices.jpg

Augusztus végén itt nálunk mutatkozott be első dalával és klipjével a tizenkét fős kórusból és egy ütőhangszeresből álló Budapest Voices, amely magyar "undeground" slágereket ad elő a cappella verzióban. A Tankcsapda Adjon az ég című dalának sajátos átdolgozása után most a Quimbytől az Autó egy szerpentinent énekelték (fe)fel, és ezúttal is forgattak hozzá klipet: autózás helyett dodzsemezéssel.

A dalt ezúttal is Warnusz Zsuzsa hangszerelte és tanította be a kórustagoknak, akik szinte végig 12 szólamban énekelnek, vokálisan szólaltatnak meg gitárt, basszusgitárt, Hammond-orgonát, trombitát és hegedűt. Pusztai Csaba ütőhangszeres pedig egy úgynevezett hibrid-dobfelszerelésen játszik, ami részben dobokból, részben ütőshangszerekből áll. A feldolgozáshoz készült videót a SuperSize Recording stúdióban, illetve egy önfeledt közös dodzsemezésen vették fel.

A Budapest Voices élőben október 5-én, szombaton látható-hallható: a kórus 15:30-tól a Hangfoglalás Kiállításon lép fel a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ ’C’ csarnokában.

Ez pedig a Quimby a cappellájuk klipje:

https://recorder.blog.hu/2013/10/01/quimby-dalt_dolgozott_fel_a_budapest_voices_korusa
Quimby-dalt dolgozott fel a Budapest Voices kórusa
süti beállítások módosítása