Tankcsapdát énekel a Budapest Voices kórus (dal- és klippremier)

2013.08.22. 10:00, rerecorder

BudapestVoices.jpg

Magyarországon eddig egyedülálló könnyűzenei produkció állt össze az elmúlt hónapokban. A Budapest Voices nevű, tizenkét tagú énekegyüttes egy ütőhangszeressel kiegészülve mai magyar underground slágereket ad elő a cappella. A kórus első dala, amit a nyilvánosság elé tár, a Tankcsapdától az Adjon az ég, melyhez videót is forgattak és itt és most látható először.

A Budapest Voices-t tizenkét sokat tapasztalt énekes (Gulyás Erika - kórusvezető, Borbás Erika, Deák András Előd, Éry Dóri, Faith Ildi, Kiss Flóra, Labant Árpád Bence, Lajtai Kati, Paál Balázs, Szakonyi Milán, Szőke Szandra, Takács Noémi) és egy ütőhangszeres (Pusztai Csaba) alkotja. A nyolc nőből és négy férfiból álló kórus összetétele nagyon vegyes, van köztük popénekesnő, színésznő, a Magyar Rádió Énekkarából basszus,  továbbá a tagok több mint fele a Kőbányai Zenei Stúdió egykori és jelenlegi növendéke, illetve tanára. A vokalisták korábbi produkcióikkal bejárták a fél világot, összességében kéttucat arany- és platinalemezes elismerés részesei voltak.

A formáció fél évvel ezelőtt állt össze, és kezdett intenzív próbákba. A dalok kivétel nélkül mai magyar underground dalok átiratai, melyeket Warnusz Zsuzsa művészeti vezető, a Borago egykori, az Emil.RuleZ! jelenlegi zongoristája hangszerelt át és tanított be a kórusnak. Jelenleg egy koncertnyi dallal állt össze a produkció, ezekből elsőként a Tankcsapda Adjon az ég számát hozza nyilvánosságra a kórus. A Budapest Voices már fellépett a Budapest Jazz Clubban és a Fishing On Orfű fesztiválon, hamarosan újabb koncerteken is látható lesz, és további dalokat mutat majd be.

https://www.facebook.com/budapestvoices


a Tankcsapda-féle Adjon az ég a cappella-változata:

https://recorder.blog.hu/2013/08/22/tankcsapdat_enekel_a_budapest_voices_korus_dal-_es_klippremier
Tankcsapdát énekel a Budapest Voices kórus (dal- és klippremier)
süti beállítások módosítása