Manu Chao, Pictureplane, Fallulah, Shonen Knife - kétheti zenei programajánló

2013.09.07. 15:04, Frontrecorder

manuchao.jpg

Becsöngettek, és nemcsak az iskolások, hanem a programszervezők számára is, akiknek hála a nyári szünet után most igencsak jó rajtot vett az őszi budapesti koncert- és partiszezon, amint az kis kihagyás után visszatérő aktuális, a következő két hétre vonatkozó programajánlónkból kiderül. 

Szeptember 7.



MANU CHAO (F)

Helyszín: Budapest Park

Kezdés:19:30

Belépő: elővételben 5999 Ft, a helyszínen 7699 Ft

Facebook eseményoldal

A 2007-es Sziget után Manu Chao újra Budapesten. Tulajdonképpen ennyi is megtenné beharangozónak ehhez a koncerthez, a multikulti zenei ikon sem igényel különösebb ajánlást. De azért csak röviden, hogy miért érdemes megnézni őt a Budapest Parkban: a spanyol emigráns szülők gyerekeként egy kevert etnikumú párizsi külvárosban felnőtt énekes-gitáros-dalszerző (eredeti nevén José-Manuel Thomas Arthur Chao) már első zenekarával, a Mano Negrával világsikert ért el (angol nyelvterületen kívül) a punk-rock és a latin, arab, afro-karibi zenei kultúrák elementáris hatású összeházasításával, és ugyanezt folytatta szólóban is, csak rockolás nélkül, lazább, a gyökerekhez visszanyúló tradicionálisabb formában. Eddig öt önálló lemeze jelent meg, melyek közül mindmáig az első, a tizenöt éve, 1998-ban megjelent Clandestino a legnépszerűbb, az olyan, tényleg mindenki által ismert slágerek révén, mint a Bongo Bong vagy a Je Ne T'Aime Plus, a Welcome To Tijuana és a címadó Clandestino. Az utóbbi pár évben ez a nyughatatlan, rebellis, bohém világcsavargó egy rockzenekar élén turnézik, ez a Manu Chao La Ventura, amelyben Madjid gitározik, Gambeat basszusgitározik és Philippe Teboul dobol. Minden bizonnyal frenetikus élmény lesz a jól ismert Manu Chao-dalokat felturbózott formában hallani – az ugrálva végigtáncolós örömünnep garantált. Előzenekar a Bohemian Betyars.


JUNIPER (UK), WD4D (USA)

Helyszín: kolor

Kezdés: 22:00

Belépő: ingyenes

Facebook eseményoldal

Agyas partit ígér erre a szombat estére a kolor, vagyis a zene legalább annyira szól majd a fejeknek, mint a lábaknak. A manchesteri Juniper duó a klasszikus értelemben vett deep house örökségét viszi tovább, így tőlük elmélyült, hipnotizáló négynegyedekre számíthatunk, a seattle-i WD4D pedig leginkább absztrakt elektronikában jeleskedik, a wonky-tól a technós dolgokig. Hazai részről a LavaLava dj-i, Tolo, FeZ és Falcao veszik fel a vendégekkel a ritmust.


ADAM X (USA), CLOUDS (UK)

Helyszín: A38

Kezdés: 22:00

Belépő: elővételben 2500 Ft, a helyszínen 3000 Ft

Facebook eseményoldal

Szintén vendég kombóval indítja ezen az estén őszi szezonját Budapest első számú techno partisorozata, a Technokunst. A műfaj legfiatalabb generációját Tiga Turbo nevű kiadójának egyik üdvöskéje, az újiskolás kattogós-fúrós UK techno egyik hipszter formációja, a két srác 19 éves srác alkotta skót Clouds duó képviseli. Velük ellentétben a New York-i Adam X egy igazi veterán techno-hős, aki 1990 óta rengeteget tett a műfaj amerikai előmozdításáért, lemezboltjával, kiadójával és az általa szervezett  legendás partikkal. Producerként a techno összes elképzelhető válfajában alkotott, majd érdeklődése a kétezres évek kezdetén az indusztriális zene felé fordult, azóta e két műfaj közötti kapcsot erősíti sötét, futurisztikus gépzenéjével. Házigazdák: Isu és Dork.


Szeptember 8.



PICTUREPLANE (USA)

Helyszín: kolor

Kezdés: 20:00

Belépő: ingyenes

Facebook eseményoldal

A Holalo is egyike azon budapesti szervezőbrigádoknak, amelyek kitűnő füllel halásznak ki és hívnak el izgalmas és különc/különleges előadókat az interneten "folyó” új zenei áramlatokból. Mostani választottjuk a denveri hálószoba-elektronika zenész Travis Egedy, aki a kétezres évek elején indult, aztán a 2009-es és a 2011-es albumaival már a Pitchfork és más amerikai zenei megmondók figyelmét is felkeltette. Egedy egyedi csillámszintis stílusát, csak hogy bedobjunk egy új hülye meghatározást, nevezzük rágógumi seapunknak; a kilencvenes évek összes tánczenei irányzatának (a eurodance-től a house-on át a 2stepig és jungle-ig) bódító, kaotikus és cukormázas mixtúrája. Röviden: szuper szórakoztató. Pictureplane élő fellépése előtt a Holalósok dj-znek.


Szeptember 9.



MIKEQ (USA)

Helyszín: kolor

Kezdés: 20:00

Belépő: ingyenes

Facebook eseményoldal

Fél éve, hogy egy cikkünket a ballroom house-nak szenteltük, és most tessék, Budapesten dj-zik a színtér egyik kulcsfigurája, a New Jersey-i MikeQ – ezek után mondja valaki, hogy Budapest nincs képben az aktuális trendekről! A fent említett cikkben minden benne van erről a néhány éve dívó nyers és minimalista, drámai felütésekkel operáló szaggatott ritmusú house-os irányzatról, amely része az amerikai feketék táncparádézós ballroom-szubkultúrájának, miközben ki is tört ebből a szűk, zárt világból – például pont MikeQ-nak köszönhetően. A 27 éves producerre felfigyelt az előremutató tánczenéket kultiváló Fade To Mind kiadó éppúgy, mint a nemrég ugyancsak a Monday Sessionön frenetikus aratott Le1f, és most testközelből figyelheti mindenki, aki szeretne ízelítőt kapni napjaink egyik legegyedibb tánczenei hangzásából. Budapest újító szellemű tehetséges producereit pedig ezúttal a közös live acttel készülő Vanis és Yvein Monq képviselik, a házigazdák a B O U N C E és az S*10 csapatok válogatott dj-,i Mr. Hi, Eyto, Faz és Mr. Mstrs lesznek.


Szeptember 11.



FALLULAH (DK)

Helyszín: A38

Kezdés: 20:00

Belépő: elővételben 2000 Ft, a helyszínen 2500 Ft

Facebook eseményoldal

Ha valakit ma a Florence Welch-hez, Bat For Lashes-hez vagy Lykke Lihez hasonlítanak, az nem rossz ajánlólevél, sőt. A dán, de apai ágon román származású Fallulah (Maria Apetri) valóban rokonítható a fenti kiemelkedő kortárs női előadókhoz, hiszen hasonlóan sebzetten érzékeny, közvetlen, őszintén kitárulkozó és okos popdalokat ír, amelyekkel 2010-es bemutatkozó albumával (Black Cat Neighborhood), illetve az Escapism címmel frissen megjelent második lemezével hazáját már meghódította, és most bennünket is elbűvöl majd velük első budapesti fellépésén. Fallulah előtt a tavaly alakult lo-fi/szintipop lány-fiú duó, a Dorothy's Legs játszik.

 

Szeptember 12.



SEXY SUSHI (F)

Helyszín: A38

Kezdés: 21:00

Belépő: elővételben 1000 Ft, a helyszínen 1300 Ft

Facebook eseményoldal

Naná, hogy a Sexy Sushi nem japán zenekar, hanem egy tíz éve a franciaországi Nantes-ban alakult lány-fió duó. Az énekesnő Rebeka Warrior (Julia Lanoë) és a dobos-szintis-programozó Mitch Silver (David Grellier) az electroclash-hullám lecsengésének idején álltak össze, és zenéjük tulajdonképpen ennek az irányzatnak egy naprakészebb verziója. De a lényege ugyanaz: elektro-pop, new wave, punk, döngetős techno, italo-disco (és drum’n’bass) kirobbanó és felforgató keveréke. Ennek megfelelően koncertjeik elképesztően energikus, zabolátlan, néha káoszba torkolló vadulások – nem ritka, hogy Rebeka Warrior magán kívül a ruhájából is kivetkőzik. A Sexy Sushi elkerülhetetlenül önfeledt tombolást kiváltó fellépése előtt a tavaly alakult, zúzós elektró-dubstep-drum’n’bass-popmetált játszó Cloud 9+ alapozza meg a hangulatot.


Szeptember 16.


SCHOOLLY D, DOODLEBUG (DIGABLE PLANETS) (USA)

Helyszín: kolor

Kezdés: 22:00

Belépő: ingyenes

Facebook eseményoldal

Két legendás philadelphiai rapper egy este az aktuális Monday Sessionön: egyikük a hiphop oldschooljának, másikuk a jazzy hiphopnak kiemelkedő mikrofonistája. Schoolly D az első gangsta rapper (legalább is Ice-T szerint), de ha nem is ő kezdte osztani a kőkemény utcai igazságot, mindenképpen az úttörők között van. Később aztán egy 180 fokos fordulattal az öntudatos-okítós afrocentrikus hiphop elkötelezettje lett. Az este másik fellépője, Doodlebug jó egy évtizeddel később kezdte pályáját, mint a dzsesszt hiphoppal ötvöző Digable Planets alapító harmada. A spoken word népszerűsítésében is élenjáró trió Reachin' című bemutatkozó albuma két évtizede jelent meg, és az intelligens hiphop egyik alapműve. A két nagy hatású rapper alá DJ Alex J. tolja a beateket, a házigazdák, Faz és Mr. Mstrs partnere ezúttal a hazai hiphop hittérítője, Györemix! lesz.

Szeptember 17.



SHONEN KNIFE (JP)

Helyszín: Dürer Kert

Kezdés: 19:00

Belépő: elővételben 2500 Ft, a helyszínen 2900 Ft

Facebook eseményoldal

Az őszi koncertszezon első örömteli és egyben hiánypótló eseménye, hogy 32 éves fennállása óta először végre nálunk is fellép a japán Shonen Knife. A kultikus státusznak örvendő zenekar egyedülálló jelenség, és nemcsak azért, mert három nőből áll, hanem mert zenéjükben utánozhatatlan módon ötvözik az angolszász garázsrockot és punkrockot a cuki és fura j-poppal. A triót legtöbben a Powerpuff Girls-betétdaluk (Buttercup (I'm a Super Girl)) révén ismerhetik, vagy akik a nagy MTV-generációhoz tartoznak, azok emlékezhetnek lökött videoklipjeikre (az agyonjátszott Riding On The Rocketre vagy a Beavis és Butt-head tetszését is elnyert Tomato Headre). Az Amerikában a nyolcvanas évek közepén népszerűvé lett Shonen Knife sikereinek csúcspontja is erre az időre, a kilencvenes évek első felére esik (voltak a Nirvana előzenekara is, mivel Kurt Cobain elkötelezett rajongójuk volt, olyannyira, hogy állítólag még szendvicseket is csinált a turné alatt a lányoknak), de ha a figyelem irántuk némileg lankadt is, ők egyáltalán nem; folyamatosan készítik angolul és japánul előadott jellegzetes dalaikkal megtöltött lemezeiket (2011-ben pedig készítettek egy pöpec Ramones tribute-albumot), és koncerteznek világszerte. Első budapesti fellépésük előzenekarai a Bankrupt és a három lány+egy fiú felállású fiatal psychobilly zenekar, a Cathouse lesznek.

Szeptember 20.


BLUE ORCHIDS (UK)

Helyszín: Gozsdu Manó Klub

Kezdés: 21:00

Belépő: 1000 Ft

Facebook eseményoldal

A kevéssé ismert, éppen ezért annál kultikusabb posztpunk zenekarok egyike a manchesteri Blue Orchids, mely körül a legendás és kultikus zenészek tucatja fordult meg. A Blue Orchids-ot Martin Bramah gitáros-dalszerző alapította, aki egyben a Mark E. Smith-féle The Fall egyik alapítója is volt, de Smith-szel való nézeteltéréseik miatt az 1979-es első, Live At The Witch Trials című lemez után kilépett. Ezután jött a Blue Orchids, melynek a szintén kult-hérosz-költő John Cooper Clark adta a nevet, és amely zenekar sikeres kislemezeket adott ki a Rough Trade-del, John Peel is rajongó lett, az Echo And The Bunnymen turnézni vitte őket, majd Nico elő- és kísérőzenekara lettek, ex-Durutti Column-dobos csatlakozott (aki hamarosan a Primal Screamben folytatta) és nagylemezzel végül 1982-ben mutatkoztak be. Az egyetlen nyolcvanas évekbeli nagylemez a tízezer példányban elkelt, alulértékelt The Greatest Hit (Money Mountain) ma már magas áron cserél gazdát, a folytatás viszont meglehetősen hektikus lett, kijött még egy EP és egy kislemez, Bramah az 1990-es Extricate albumra újra csatlakozott a Fall-hoz, majd hamarosan újra összevesztek Smith-szel, aztán az ex-Smiths turnégitárossal, Craig Gannonnal újra indult a Blue Orchids, aztán megint feloszlott, aztán a kétezres években ismét elég aktív lett, lemezeket is jelentetett meg, aztán 2007-ben újfent feloszlott, de aztán 2012-ben megint újjáalakult és most még Magyarországra is eljut. Egy fejezetnyi rocktörténelem és a videók tanúsága szerint még ma is nagyon jól és zajosan szól! Előzenekar az ígéretes Vasárnapi Gyerekek, melynek frontembere, Darvas Benedek az Európa Kiadóban is tag.

https://recorder.blog.hu/2013/09/07/manu_chao_pictureplane_fallulah_shonen_knife_ketheti_zenei_programajanlo
Manu Chao, Pictureplane, Fallulah, Shonen Knife - kétheti zenei programajánló
süti beállítások módosítása