Furcsa úton jött a vég – The Smiths és az 1987-es Strangeways, Here We Come

2012.10.10. 11:00, rerecorder

13914_smiths.jpg

Méltó albummal búcsúzni keveseknek sikerül: Kijárat rovatunkban az ABBA, a Police, a Talk Talk és a Roxy Music karrierlezáró korongjai után most a Smiths halállal, befejezetlenséggel, kómával flörtölő utolsó lemezét mutatjuk be. A Strangeways, Here We Come a napokban lett 25 éves.

20090414155721Smiths_-_Strangeways_here_we_come.jpgA Smiths a szinti-pop és a műanyag new wave uralkodása idején visszarabolta a gitárzenét az angoloknak – szól a vaskos közhely a brit popzene egyik legfontosabb, legnagyobb hatású zenekaráról. A független gitárpop szürke álruhába bújt félistenei – főképp Morrissey „életmentő" szövegeinek, előadásának és persze jelentős mértékben Johnny Marr briliáns dalainak és gitárfutamainak, de ne játsszuk a memóriazavarost se: Andy Rourke és Mike Joyce igen emlékezetes ritmusszekciójának is köszönhetően – 1986 nyarára, mindössze jó három év, három stúdióalbum és majd' tucatnyi kislemez alatt valóban olyan magasságokba emelkedtek, ahonnan bármilyen zuhanás után is garantált az 'örök legenda'-titulus. Az 1986 júniusában megjelent The Queen Is Dead instant klasszikusként vonult a kánonba (bár a ma már közmegegyezésesen minden idők legjobbjai közé sorolt album akkoriban nem kizárólagosan révedező kritikákat kapott). A független Kovácsék viszont már régóta elégedetlenkedtek kiadójukkal, így a nyár közepén aláírt EMI-szerződés miatt cseppet sem aggódtak reputációjuk megtépázódásán. A szerződés értelmében azonban előbb még egy stúdiólemezt le kellett szállítani addigi cégüknek, a Rough Trade-nek. A Strangeways, Here We Come felvételei 1987 márciusában, feldobott hangulatban kezdődtek a bath-i Wool Hall stúdióban, ezúttal is Stephen Streettel a keverőpult mögött, aki ezúttal már produceri kreditet is kapott. Egy hónapig csak a Smiths-é volt a stúdió, nem kellett rohanni, a felvételek után hajnalig tartottak a borozások, amelyeken azonban Morrissey már nem vett részt, ő legkésőbb 11-kor ágyban volt. A hangsúlyos zenei továbblépés szándékával készült felvételeken új hangszereket (mindenféle billentyűsöket, szintetizátoron programozott vonósokat és szaxofont, autoharpot) próbált ki Marr, még Street is beszállt dobgépen és vonóshangszerelést is komponált a Girlfriend In A Comahoz, sőt Morrissey egyetlen hangszeres közreműködése – a zongorakalimpálás a Death Of A Disco Dancer végén – is ezen a lemezen hallható. A gondok a felvételek vége felé kezdődtek, amikor a zenekar ügyeit intéző Marr (aki amúgy is egyre kimerültebb volt és egyre többet ivott) az amerikai menedzserre Ken Friedmanra kívánta áttestálni az intéznivalókat. Friedmant Marron kívül mindenki utálta a zenekarban, Morrissey megtagadta a vele való kommunikációt és a lemezhez utolsóként írt és felvett dal, az I Won't Share You szövege is a Marr-ral való különleges alkotói és baráti kapcsolatának megtörése miatti fenyegetésében született.

OLVASD EL, HOGY A FELOSZLÁS UTÁN MILYEN JOGI CSATÁROZÁSBA KEZDTEK AZ EX-TAGOK!

The-Smiths-007.jpgA felvételek után villámgyorsan esett szét a két szerző barátsága, amikor pedig a B-oldalakhoz betervezett májusi utolsó stúdiófelvételeken Moz arra kérte a zenekart, hogy dolgozzanak fel egy Cilla Black-dalt (Work Is Four Letter World), ez Marr szemében végképp pontot tett a történet végére. A gitáros elutazott Los Angelesbe kikapcsolódni, a többiek azt hitték, kilépett; a sajtóban ezután megjelent egy azonosítatlan forrásból származó közlemény, hogy Marr elhagyta a Smithst, Marr pedig – a nélkül, hogy ez idő alatt bármi kommunikáció is lett volna a többiekkel – megerősítette, hogy akkor ő valóban kilépett. Bár a többiek egy nagyon rövid ideig próbálkoztak egy másik gitárossal, az easterhouse-os Ivor Perryvel, a Smithsnek vége volt. Igen ám, de még dobozban állt a negyedik stúdiólemez, mely szeptember végére került a boltokba. A Smiths mind a négy tagja szerint a Strangeways, Here We Come a zenekar legjobb albuma. Megjelenésekor természetesen mindent beárnyékolt a kvartett feloszlása, ám hosszú évek alatt a Smiths másik legjobb lemezeként kanonizálódott. És valóban: bátor kezdés (az A Rush And a Push And The Land Is Ours-ban nem szerepel gitár, helyette mindenféle szintetizált hangszer), majd dögös gitárok és Roxy Music-os idézetek a glames I Started Something I Couldn't Finish-ben, a sorban harmadik Death Of The Disco Dancer smiths-i mércével epikus pszichedéliájánál pedig eljutunk az életmű egyik csúcsára. Perfekt klasszikusok (Girfriend In A Coma, Stop Me If You Think You've Heard This One's Before, Paint A Vulgar Picture) mellett innen sem hiányoznak Morrissey briliánsan gunyoros szövegei: „boldogtalan születésnapot jöttem kívánni", sem pedig az elveszett lelkeknek szóló „kapaszkodók" (Last Night I Dreamt That Somebody Loved Me). A Death Of One's Elbow a korong gyenge pontja, a szellős, akusztikus-gitáros záró I Won't Share You viszont tulajdonképpen szépen zárja a csúnyán végződött történetet. Nem osztoztak egymáson senkivel, soha.


Dömötör Endre


a lemezt nyitó A Rush And A Push And The Land Is Ours:


az albumon másodikként felhangzó I Started Something I Couldn't Finish hivatalos videója:


a Smiths egyik kreatív csúcspontja, a Death Of A Disco Dancer:


a Girfriend In A Coma klipje:


a Stop Me If You Think You've Heard This One Before hivatalos videója:


az albumzáró I Won't Share You, melyhez Derek Jarman vágott össze egy promo videót az Aria című szkeccsfilm rá eső epizódjából vett részletekkel, de klip elkészüléséhez okot adó Rough Trade-kiállítást végül nem rendezték meg:


és egy korabeli interjú Johnny Marr-ral, 1987 áprilisából a lemezfelvétel végéről:

https://recorder.blog.hu/2012/10/10/furcsa_uton_jott_a_veg_the_smiths_es_az_1987-es_strangeways_here_we_come
Furcsa úton jött a vég – The Smiths és az 1987-es Strangeways, Here We Come
süti beállítások módosítása