Nyári jóérzés a három egykori Sugababe, a Mutya Keisha Siobhan trió első klipjében

2013.08.20. 19:15, rerecorder

sugab.jpg

Az 1998-ban alakult Sugababes eredeti három tagja (miután 2009-ben Keisha is kikerült a már csak nevében jól csengő trióból) 2012-ben talált egymásra újra és ekkor jelentették be, hogy Mutya Keisha Siobhan néven térnek vissza. Az első dalt (Flatline címmel) a bejelentés után egy évvel, idén július elején tették közzé audióban, most pedig klipet is kapott a hivatalosan szeptember 15-én megjelenő kislemez. Egy nyolcvanas évek végét időző, nagyon nyári videót.

A Flatline zeneileg a nyolcvanas évekbeli Janet Jackson ihletésében született, és bár az enyhén melankolikus dalnak van egy kis retrós feelingje, a klip sokkal erősebben idézi meg az említett évtizedet. A képminőség, a ruhák, a sminkek, a felbukkanó hordozható magnó és hangulat is egy 1988-as videót idéz, de a dalban megbújó nosztalgikus érzet is segíti ezt a visszaemlékezős tematikát, meg persze az is, hogy a nyár végén jön ki egy totál nyári videó - amikor már kezdjük az emlékképeket rendszerezgetni. Tengerpart, homok, szörfdeszkák, gördeszkák, napernyő, furcsán kék ég  (80s-szűrő on), abszolút menő ruhák, abszolút menő lányok - egyáltalán nem baj, hogy visszatértetek.


a Flatline videója:



a Mutya Keisha Siobhan trió még tavasszal átdolgozott egy Kendrick Lamar-felvételt is (őt az elmúlt napokban - egy rapversengést hirdető betétje miatt - amúgy sokszor idézték meg dalban), a három lány a tavalyi sikerlemez egyik slágerét, a Swimming Pools (Drank)-et énekelte el Lay Down In Swimming Pools címmel, így hangzik: 

https://recorder.blog.hu/2013/08/20/nyari_joerzes_a_regi_sugababes_uj_mutya_keisha_siobhan_elso_klipjeben
Nyári jóérzés a három egykori Sugababe, a Mutya Keisha Siobhan trió első klipjében
süti beállítások módosítása