Kezdhetnek felvillanyozódni a Pet Shop Boys rajongói, a veterán szintipop duó ugyanis közzétette következő albumának videobeharangozóját, amelyből egyelőre annyi derül ki, hogy az Electric című új anyag júniusban érkezik.
Neil Tennant és Chris Lowe azt már közlemény útján tudatták, hogy 28 év (!) után otthagyták a hányattatott sorsú brit Parlophone kiadót és az új albummal már átszerződtek a Kobalt Label Services nevű, az előadók teljes körű képviseletére szakosodott céghez, amelynek egyébként az első nemzetközi kiadásban gondozott megjelenése a Nick Cave And The Bad Seeds Push The Sky Away című februári nagylemeze volt.
A HANGMÁS FRONTEMBERÉNEK KRITIKÁJÁT AZ ÚJ BAD SEEDS-ALBUMRÓL OLVASTAD MÁR?
A közelgő Pet Shop Boys-albumról jelen pillanatban még annyit tudni, hogy Stuart Price (Madonna, Lady Gaga, Kylie Minogue, Scissor Sisters, stb.) volt a producere, ha pedig az alábbi trailer árulkodó, akkor a tavaly szeptemberi Elysium-nál lendületesebb, energikusabb-táncosabb dalokkal rukkol elő az ötvenes éveit taposó szintiboy páros:
Ez pedig eddigi utolsó kislemezdaluk, a tavaly szilveszterkor megjelentetett Memory Of The Future szöveges videója: