Method Man: még idén lesz új Wu-Tang lemez

2013.03.05. 15:35, recordernews

methodman.jpg

Tical, vagyis Johnny Blaze, vagyis Hott Nikkels, vagy ahogy a nemzetközi raptársadalom ismeri, Method Man, a Wu-Tang Clan egyik legkarakteresebb (és az alapító vezérürü RZA után szólóban talán legsikeresebb) tagja múlt pénteken egy fellépésen eresztette el, hogy igen, minden idők legnagyobb hip hop klánja új albumot jelentet meg 2013-ban.

RZA KUNG-FU FILMJÉNEK SOUNDTRACKJE A MAI NAPIG MEGHALLGATHATÓ A RECORDEREN!

Ezzel egyszer s mindenkorra eloszlott a lesz? nem lesz? találgatások köde, ami azért ereszkedett rá a csapatra, mert mindenki elsősorban a saját dolgaival foglalkozott, már akkor is, amikor a legutóbbi albumuk, a szám szerint ötödik stúdiólemez, az öt évvel ezelőtti 8 Diagrams megjelent  de akkor végülis sikerült összeterelni Raekwont, Ghostface Killah-t, U-Godot, Masta Killát, Inspectah Decket és GZA-t, meg persze Meth-et.

Utóbbi most azt mondta el a nyugat hollywood-i Key Clubban, hogy ez lesz húsz éves fennállásuk évfordulós lemeze, hiszen klasszikus nyitásuk, a 36 Chambers 1993 novemberében látott napvilágot. Így történt a bejelentés a bluntfüstölte torkon keresztül:

Ez meg egy felvétel ugyanerről a fellépésről, ebben Method Man még régi nagy partnerét, Redmant is előrángatja a piros sarokból (1999-es Blackout! című közös lemezük a hip hop történelmének egyik legerősebb kollaborációja), hogy ketten együtt megmutassák: még mindig ugyanúgy bírják tüdővel, mint a fénykorban.

https://recorder.blog.hu/2013/03/05/method_man_meg_iden_lesz_uj_wu-tang_lemez
Method Man: még idén lesz új Wu-Tang lemez
süti beállítások módosítása