Így legyen lottóötösünk: beigazolódott a jóslat, hiszen a zenekar, ami nélkül az angol gitárzene félkarú óriás volna, nem csak simán turnéra indul jövőre, de ebben a bizonyos turnéban helyet szorít a Hajógyári szigetnek is. Igen, ez már hivatalos és holtbiztos. A koncertkörútról a Blur úgy nyilatkozott: „Minden egyes koncertünk egy egyedi show lesz és alig várjuk már, hogy játsszunk szeretett közönségünknek, akiket már jóideje nem láttunk."
MILYEN A BLUR 2012-BEN? HALLGASD MEG AZ ÚJ DALOKAT A RECORDEREN.
A Blur a 90-es évekban vált világhírűvé - többek között - a Parklife és a The Great Escape című lemezeivel és olyan slágerekkel mint a Girls & Boys, Country House, Song 2, End Of A Century, To The End és a Beetlebum. A 2003-as Think Tank megjelenése után aztán határozatlan időre felfüggesztették működésüket. A Damon Albarn vezette formáció végül 2008-ban, öt év távollét után jelentette be, hogy rendbe tették a zenekaron belüli ellentéteket és visszatérnek egy hatalmas koncerttel a londoni Hyde Parkban. A nagy eseményre 2009. július 3-án került volna sor, de akkora érdeklődés övezte a koncertet, hogy a Blur már az azt megelőző napon is fellépett a helyszínen, bő egy hónappal később pedig már a Glastonbury főzenekaraként játszott.
A tagok hét év után új kislemezzel jelentkeztek, melyet idén két friss szám megjelenése követett (lásd feljebb, a hosszú link mögött), amit a Twitteren mutattak be élőben. Idén egyúttal napvilágot látott a 21 évnyi munkásságukat összegző Blur 21: The Box. Az együttesről szóló No Distance Left To Run című dokumentumfilmet Grammy-díjra jelölték, 2012-ben életműdíjat kaptak a Brit Awardson és nem utolsósorban a Blur volt az idei londoni olimpia záróeseményének fő attrakciója.