Talán még a 2013-as Szigetre is eljöhet a Blur?

2012.10.06. 09:10, recordernews

A talányos kérdést azért merjük feltenni, mert a kilátások egyre csak tisztulnak az együttes körül, ami nélkül az angol gitárpop ugye csak félkarú óriás volna. A Blur, ha visszaemlékezünk, még 2008 végén jelentette be újbóli összeállását egy koncert erejéig a londoni Hyde Parkban, de aztán pár napra rá jött egy újabb dátum, majd még több, végül egy mindenki által egekbe emelt Glastonbury-s koncertben csúcsosodott ki az erőegyesítés. És hogy-hogy nem, a zenekar azóta sem állt le, 2010-ben hét év elteltével már új single-lel jelentkeztek a Record Store Day-en (Fool's Day), majd újabb két friss dallal idén (Under The Westway, The Puritan), amik azonnal jelezték, hogy helló, van itt még potenciál, kiégésről, megszürkülésről szó nincs.

blurry.jpg

HALLGASD MEG A BLUR 2012-ES ÚJ DALAIT A RECORDEREN, ITT!

Augusztusban aztán az olimpia záróünnepélyén előadott dalaik után sokan gondolhatták, hogy most aztán már végleg és tényleg lezárták karrierjüket, csakhogy a zenekar a tegnapi nap folyamán egy kép (lásd feljebb) kíséretében a Facebookon közölte: bizony jövő júliusban már a belga Rock Werchter fesztiválon lesznek headlinerek. "Reméljük, hogy 2013-ban utazunk annyit, hogy minél több kedves rajongónknak játszhassunk, akiket nem láttunk már egy ideje. Még nem tudjuk, hol és merre, de igyekszünk hamar elmondani" - írták.

És itt vissza is kanyarodhatunk a címben foglaltakhoz: lehet, hogy erről a viccünkről hamarosan bebizonyosodik, hogy teljesen komoly? Mindenesetre kíváncsian várjuk a következő bejelentéseket Damon Albarnéktól.

Címkék: blur
https://recorder.blog.hu/2012/10/06/talan_meg_a_2013-as_szigetre_is_eljohet_a_blur
Talán még a 2013-as Szigetre is eljöhet a Blur?
süti beállítások módosítása