Nas feat. Amy Winehouse: Cherry Wine + az új album borítója és részletes dallistája

2012.07.04. 09:30, -recorder-

nas-amy2.jpgAz amerikai rapper Nas jó kapcsolatot ápolt az néhai brit énekesnővel, Amy Winehouse-zal, akinek halála után épp egy 2008-as Nas-kollaboráció, a Like Smoke publikálása jelentette a legnagyobb zenei szenzációt és adta a posztumusz Lioness: Hidden Treasures ritkasággyűjtemény egyik fő értékét. Közös producerük, Salaam Remi révén azonban nem csak azon az egy közös számon dolgoztak: pár órával ezelőtt a BBC Radio One éjszakai műsorában lejátszottak a transzatlanti párostól egy másik közös dalt, a Cherry Wine-t, mely Nas július 16-án megjelenő Life Is Good című tizedik sorlemezén szerepel majd. A rapper új albumáról, melyen Drake, Rick Ross, Mary J Blige és Swizz Beatz – sőt egy zenei alap erejéig a nemrég elhunyt Heavy D – is közreműködik, az elmúlt hónapokban már bemutattuk a Nasty és The Don című kislemezdalokat, most pedig az Amy Winehouse-kollaboráció rádiófelvétele mellett pár további számot is közzéteszünk, a borító és a számlista kíséretében.

Nas feat. Amy Winehouse: Cherry Wine

(ha a fenti rádiófelvételnél érkezik jobb minőségű verzió, idetesszük majd azt is)


a Daughters című Nas-kislemezdal klipje:

az album Rick Ross-szal közös Accidental Murderers című júniusi kislemezdala:

a Large Professor közreműködésével készült Loco-Motive, amit Nas tegnap tett közzé SoundCloud-oldalán:


az album borítója és számlistája:

nas-life.jpgNas: Life Is Good (2012)

1. No Introduction
2. Loco-Motive (feat. Large Professor)
3. A Queens Story
4. Accident Murderers (feat. Rick Ross)
5. Daughters
6. Reach Out (feat. Mary J. Blige)
7. World's An Addiction (feat. Anthony Hamilton)
8. Summer On Smash (feat. Miguel & Swizz Beatz)
9. You Wouldn't Understand (feat. Victoria Monet)
10. Back When
11. The Don
12.Stay
13. Cherry Wine (feat. Amy Winehouse)
14. Bye Baby
+ bónuszdalok:
15. Nasty
16. The Black Bond
17. Roses
18. Where's The Love (feat. Cocaine 80s)
19. Trust

http://www.twitter.com/Nas
http://www.islanddefjam.com/artist/home.aspx?artistID=7312

összeállította: Déri Zsolt

Címkék: amy winehouse nas
https://recorder.blog.hu/2012/07/04/nas_feat_amy_winehouse_cherry_wine
Nas feat. Amy Winehouse: Cherry Wine + az új album borítója és részletes dallistája
süti beállítások módosítása