Koncert közben arcon ütötték a Kolin énekesét

2012.04.08. 19:57, -recorder-

A pár napja a Recorderen dalpremiert tartó és a dán LSD On CIA együttessel közös turnét szervező KOLIN ismét bekerült a hírekbe! Olvasóink bizonyára emlékeznek, hogy bő egy éve közreadtunk egy vicces videót, ahol a frontember Linczényi Márkó megrendszabályozza a közönség egy női tagját – nos, tegnap este a Pécsi Est Caféban sokkal durvább dolog történt, mikor közönség egy férfi tagja esett neki az énekesnek. A zenekar rituáléjának részeként a Bitches On The Trucks című dal alatt Márkó minden koncerten megcsókol egy felkínálkozó hölgyet a közönségből (sőt a pénteki A38-as fellépésen még egy daliás fiút is láthattunk sorban állni), de a szombati pécsi előadáson ezt a csókot egy féltékeny férfi néző igencsak nehezményezte, és a színpadra pattanva arcul ütötte a frontembert, akit vérző szájjal szállítottak a baleseti ügyeletre, ahol hat öltéssel kellett összevarrni a sebét.

Linczényi – aki fontosnak tartotta kiemelni, hogy a pénteki A38-as rendezvény színvonalától mind a KOLIN, mind a dán zenekar le volt nyűgözve – a média számára írásban is összefoglalta a szombati pécsi esetet, a következőképpen:

„A dán LSD on CIA zenekarral (akikkel közös dán turnénk lesz májusban) utaztunk Pécsre koncertezni a Pécsi Est Caféba. Ők játszottak először, utána kerültünk mi színpadra. Nagyon jó hangulatú koncert volt egészen az 5. számig, amely előtt, ahogy évek óta mindig szoktam, megkérdeztem, melyik lány szeretne egy kissre felfáradni a színpadra. Jelentkezett is egy nagyon lelkes lány, aki a szám közepén is nagy hajlandóságot mutatott, hogy részt vehessen a produkcióban. Én a karomba vettem, megtörtént az adekvát kiss, és ahogy tettem le a földre a lányt, egyszer csak a semmiből kaptam egy óriási ütést (mint utóbb kiderült, egy féltékeny ex volt a mocsári szörny). Senki nem is látta az ősembert a színpadon, csak, miután megvolt az ütés. A kidobók helyett a saját emberünk rohant oda a másik helyiségben levő merch pultunktól, és vitte le a színpadról a félkegyelműt, és ekkor kezdett el folyni a vér a számon belül és kívül egyszerre. Még befejeztük a számot, amely ének része inkább gurgulázás volt már, elbúcsúztam, és mentünk egyből az ügyeletre. Ott egyből elláttak, belül 4, kívül 2 öltéssel kellett összevarrni a számat.(...)

Az ütés nem fájt, a varrás nem fájt, inkább a mocsári kulturálatlanság fáj, ami Magyarországon, pláne vidéken folyik. Több országos európai turnéra készülünk a dán barátainkkal, akik most azt látják, hogy van egy ország, ahol vidéken az előadókat megüthetik a színpadon. És nem csak az értő és tudatos közönséget hiányolhatják (teljesen jogosan), hanem a megfelelő szervezői hozzáállást is (az üzletvezető alkudozni kezdett a gázsiból, mondván, a zenekar nem játszotta végig a koncertet, hanem helyette az ügyeleten lazsált...) Sajnos itthon a nagyközönség nem tart még ott, hogy értékelni, vagy akár csak befogadni is képes legyen egy produkciót. Nem tudják megkülönböztetni a színpadi és a valódi világot. Amíg ilyen mocsári szörnyekbe botlunk itthon, inkább minden erőnkkel külföldre koncentrálunk.”


---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

a szóban forgó csókrituálé egy 2011-es Millenáris-koncerten, 2:10-től:


 

http://www.kolinmusic.com
http://www.facebook.com/thekolin

összeállította: Déri Zsolt

FRISSÍTÉS: négy nappal cikkünk publikálása után megérkeztek egy videóban összegyűjtve az ominózus pécsi fellépésről készült fotók, melyeken maga a gyengéd csók is jól látható!

 

https://recorder.blog.hu/2012/04/08/koncert_kozben_arcon_utottek_a_kolin_enekeset
Koncert közben arcon ütötték a Kolin énekesét
süti beállítások módosítása