Phoenix: From A Mess To The Masses – a teljes dokumentumfilm!

2011.10.19. 17:01, -recorder-

phoenix3.jpgA Daft Punk, Air és Cassius haveri köréből indult, de a gitárokra és perfekt power pop dalokra felesküdött versailles-i Phoenix a legnagyobb nemzetközi sikert arató francia rockzenekar: Thomas Mars énekes, a basszista Deck d'Arcy és a gitáros fivérek, Laurent Brancowitz és Christian Mazzalai már a kilencvenes évek közepe óta együtt zenélnek, és már United című 2000-es bemutatkozó albumukkal is mesterművet alkottak, ám csak negyedik sorlemezükkel, a 2009-es Wolfgang Amadeus Phoenixszel (no meg annak Lisztomania és 1901 című slágereivel) futottak be. Az albumuk aranylemez lett Amerikában és nyertek vele egy Grammy-díjat is, első francia zenekarként játszottak a Madison Square Gardenben, felléptek az összes fontos amerikai tévéshow-ban a Saturday Night Live-tól David Letterman műsoráig, lenyomtak egy teltházas világturnét Glastonbury érintésével, és végül az énekesnek is jutott ideje, hogy – két közös gyerek után – feleségül vegye szerelmét, Sofia Coppola rendezőnőt. A sikeralbumról és turnéjáról szóló dokumentumfilmet azonban nem ő, hanem a Lisztomania klipet is jegyző Antoine Wagner rendezte, és még az angol címe is a Liszt Ferencet emlegető dalból származik: a From A Mess To The Masses (Sur les traces de Wolfgang Amadeus Phoenix / Mit Phoenix On Tour) a múlt héten debütált a francia-német ARTE televízió műsorán, és – bár a híres zenei oldalakon közzétett videót egyszer már letörölték – a Recordernek sikerült egy még működő linket találnia, így nálunk is meg lehet nézni egy ideig az 53 perces filmet.



a dokumentumfilm előzetese:

a Lisztomania klipjében a zenekar Liszt Ferenc nyomdokain a bayreuth-i Franz-Liszt-Museumba látogat:

a Lisztomania élőben a 2010-es Glastonbury fesztiválon:

a Wolfgang Amadeus Phoenix album 1901 című kislemezdalának elképesztő élő előadása David Letterman műsorában:



az első albumról való Funky Suaredance tízperces klipje az énekes majdani sógorától, Roman Coppolától:



és az legelső Phoenix-klip 2000-ből, a Too Young:



http://www.wearephoenix.com

összeállította: Déri Zsolt
 

https://recorder.blog.hu/2011/10/19/phoenix_mess_to_the_masses_teljes_dokumentumfilm
Phoenix: From A Mess To The Masses – a teljes dokumentumfilm!
süti beállítások módosítása