A Pixies mind a 33 chilei bányásznak játszott egy-egy dalt

2010.10.14. 16:17, -recorder-

Az éppen Chile fővárosában, Santiagóban koncertező amerikai zenekar hosszabbra nyújtott rendhagyó műsorában mindegyik előkerült bányásznak jutott egy dal.

Kedves gesztussal ünnepelte a két hónapja föld alatt rekedt chilei bányászok aznapi kimenekítését a Pixies a santiagói Teatro la Cúpula színpadán. Frank Black (avagy másik művésznevén: Black Francis) zenekara a koncertenként szokásos 25-28 dal helyett ezúttal jóval többet játszott. „Mindegyik ember épségben előkerült ... a zenekar a színpadon, minden bányásznak egy dal... 33 dal!” – szólt az üzenet a kvartett Twitter és Facebook oldalán. 33 canciones por los 33! – szólt az est szlogenje, de Frankék végül még a nagy vállalást is túlteljesítették: a kétórás koncerten végül 35 szám hangzott el.
 
Az aktívan 1986 és 1992 között kis kultuszzenekarként működő, majd 2004-ben óriási sikerrel újjáalakuló, és azóta is régi dalaival turnézó Pixies a teljes, négy és fél albumnyi életművének több mint felét előadta a santiagói koncerten. Még az amúgy mostohán kezelt 1990-es Bossanova nagylemezről is előkerült hat szám, sőt még három feldogozás is elhangzott (Neil Young: Winterlong, The Jesus And Mary Chain: Head On, The Surftones: Celia Ann – ez utóbbi volt az instrumentális nyitószám). Frank Black spanyolul konferált, aminek a közönség külön örült. A ritkán játszott Rock Music című dalt a zenekar kicsit el is rontotta, de a rajongók szemében még ennek is külön bája volt.
 
Nem ez az első alkalom, hogy egy popzenekar föld alá szorult, majd szerencsésen kimenekített bányászok előtt tiszteleg: a Foo Fighters 2007-es Echoes, Silence, Patience & Grace albumán a Ballad Of The Beaconsfield Miners című dalt Dave Grohl azokról a bányászokról írta, akik a föld alatt rekedve Foo Fighters-számokkal húzták ki szabadulásukig (egy The Simpsons-epizódban pedig Sting szervezett Live Aid-szerű akciót a hasonló problémával küszködő Bart Simpson megsegítésére).
  
2010. október 13-án a santiagói Pixies-koncerten a következő dalok hangzottak el:

1. Cecilia Ann
2. Rock Music
3. Bone Machine
4. Crackity Jones
5. River Euphrates
6. Debaser
7. Wave Of Mutilation
8. Monkey Gone To Heaven
9. I Bleed
10. Caribou
11. Cactus
12. Broken Face
13. Something Against You
14. Isla De Encanta
15. Tame
16. The Sad Punk
17. Hey
18. N° 13 Baby
19. Gouge Away
20. Is She Weird
21. Dead
22. U-Mass
23. Break My Body
24. Velouria
25. Dig For Fire
26. Allison
27. Ed Is Dead
28. Mr. Grieves
29. Winterlong
30. Here Comes Your Man
31. Head On
32. The Holiday Song
33. Vamos
+
34. Where Is My Mind?
35. Gigantic

 

(Recorder)

 

http://www.pixiesmusic.com/

 

https://recorder.blog.hu/2010/10/14/a_pixies_mind_a_33_chilei_banyasznak_jatszott_egy_egy_dalt
A Pixies mind a 33 chilei bányásznak játszott egy-egy dalt
süti beállítások módosítása