Bocsánatot kért a Kings Of Leon

2010.10.13. 09:28, -recorder-

Az amerikai zenekar frontembere, Caleb Followill elnézést kért a 2009-es Reading Fesztiválon tanúsított viselkedésért.
 
A gitáros-énekes Caleb Followill a Kings Of Leon nevében bocsánatot kért az együttes tavalyi readingi fellépése miatt. Az évről évre egyre népszerűbb zenekar – melynek ütős élő produkcióját a londoni O2 Arenában rögzített tavalyi DVD is megörökítette – 2009-ben összetűzésbe keveredett a Reading Fesztivál közönségével. Caleb úgy érezte, nem túl lelkes a hallgatóság, és ekképp szólította meg a tömeget: „Megértem, néha nekünk is elegünk van a Kings Of Leonból.... Azt akarom, hogy tudjátok, megértem azokat, akik leszarnak minket. De kurva keményen megdolgoztunk azért, hogy idáig eljuthassunk. Szóval ha bárki be akar szólni, az kapja be a faszt!” Szavai természetesen nem arattak osztatlan sikert, a közönség innentől kezdve még ellenségesebb lett, és a koncert végén a négy Followill – három fivér és unokatestvérük – gitárzúzás és heves mutogatás közepette hagyta el a színpadot. Nathan Followill dobos másnap a Twitteren az alábbi üzenetet tette közzé „Zéró szeretet a Királyoknak. Tudom, hogy hideg volt, de basszus, mindannyian le voltatok fagyva. Remélem, Leeds jobb formában lesz.” Reményei beigazolódtak, hiszen a Reading Fesztivál nagy riválisának számító leedsi testvérrendezvényen sokkal emelkedettebb volt a hangulat, Caleb meg is jegyezte a nézőknek a koncert közben: „Még csak az ötödik számnál tartunk, és már most rég leköröztétek Readinget.
 
A napokban megjelenő új Kings Of Leon-albumhoz, a Come Around Sundownhoz időzített interjúk során Caleb visszaemlékezett a tavalyi esetre, és ma már úgy véli, hogy rossz passzban voltak a zenekar tagjai, és butaság volt a közönségen kitölteni a frusztrációjukat. „Szeretnék elnézést kérni a hozzáállásomért. Sok emberre rázúdítottuk a dühünket akkoriban, én főleg a közönségre... pedig valójában minden a mi hibánk volt. A nagy siker miatt azt gondoltam, hogy mindenkinek egyformán tetszünk” – hangzott Caleb bocsánatkérése, majd hozzátette: „Ez volt az én Kurt Cobain-pillanatom – meggyűlöltem a sikert, és attól féltem, hogy az emberek azt hiszik, hogy direkt a nagy kereskedelmi siker érdekében csináltuk a legutóbbi albumot olyanra, amilyen végül lett.”   
 
A 2008-as megjelenése óta már több mint hatmillió példányban elkelt Only By The Night albummal a Kings Of Leon napjaink legsikeresebb fiatal rockzenekarává lépett elő, decemberi bécsi koncertjükre például egy nap leforgása alatt elfogyott minden jegy a Stadthalléba.
 
(nme.com)

http://www.kingsofleon.com

 

Címkék: kings of leon
https://recorder.blog.hu/2010/10/13/bocsanatot_kert_a_kings_of_leon
Bocsánatot kért a Kings Of Leon
süti beállítások módosítása