A Recorder alapvetően popzenei magazin, keveset foglalkozunk a metállal – de ha valami olyan jó, mint a Bell Witch új lemeze, azzal egyszerűen muszáj.
A Recorder alapvetően popzenei magazin, keveset foglalkozunk a metállal – de ha valami olyan jó, mint a Bell Witch új lemeze, azzal egyszerűen muszáj.
Dallamos posztpunk-álompop egyenesen a svédországi Göteborgból, immár harmadszorra, de az eddigi legjobban.
Haley Fohr, vagyis Circuit des Yeux tavalyi, Jackie Lynn nevű alteregójával történt kalandozásai után (lemezt adott ki ezen a néven), visszatért eredeti, 2007 óta használt művésznevéhez, hogy elkészítse eddigi legjobb lemezét.
Az albumformátum a hatvanas évek találmánya. Noha természetesen már korábban is léteztek nagylemezek, ez a kifejezés igazi jelentéssel csak a Beatles megjelenése után töltődött meg, addig az album leginkább kislemezes dalok gyűjteménye volt. Persze már az ötvenes években is akadt számos jelentős…
Paul Woolford ambiciózusan megpróbálta felülmúlni a csúcsművének számító 2013-as Soul Musicot, és bár ez sajnos nem sikerült, azért a végeredmény még így is elég jó.
A Southend-on-Sea városából származó The Horrors gót-garázspunkból vedlett át második-harmadik lemezén pszichedelikus-posztpunk-artrock zenekarrá és vált a brit indie egyik vezető együttesévé, hogy aztán azóta megjelent lemezein is folytassa utazását a stílusok tengerén. Az ősszel megjelent V című…
Destroyer, vagyis Dan Bejar lemezei stílusukat tekintve egészen sokszínűek, munkássága egyaránt tartalmaz balladákat, indie- és art rockot és szintis kísérletezéseket. Idén, két évvel legutóbbi, Poison Season című lemeze után negyven percnyi új anyaggal jelentkezik, ami újból…
Madárhang-koncert az A38-on! Ennél persze bonyolultabb a helyzet, de a Hidden Orchestra idei lemezének - amit ma este bemutatnak a hajón - ez a központi témája.
John Maus első saját lemezének kiadásakor, a 2006-os Songs kapcsán még azt írták a kritikusok, hogy „öt évbe telt megírni és felvenni a debütlemezét, de csak öt percbe, hogy még idegesítőbbé váljon, mint Ariel Pink", mások pedig hangzását és stílusát kommentálva Nick…
Az angol Jessie Ware meghozta az „igényes zene” rajongóinak új kedvencét friss lemeze formájában. Nem olyan újszerű, mint a korábbiak, de továbbra is megbízható.