
(X) Az Alpaca Beat trendet tesz a fejedbe, majd az arcodba nevet, kijózanít és megtanít arra, hogy az eufóriát mindig letargia követi. Ha már kiüresedtél, végre leöblítheted a keserű hazugságokat száraz italokkal, március 16-án, szombat este a Muzikumban.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál mindig meggyőző komolyzenei programkínálata mellett hosszú évek óta egzotikus és újító előadók meghívásával ötvözi a legkülönfélébb könnyű- és világzenei műfajokat, a jazzel és a klasszikus hagyományokkal. Az április 5-től 22-ig tartó idei fesztiválon is a sokszínűség…
Öt év után ismét nálunk játszik a szaxofon Aston Martinja, Branford Marsalis. A legnagyobbakkal zenélt, mint Miles Davis vagy éppen Herbie Hancock, de a zenei zseni hírében álló Marsalis saját kvartettjében a legjobb. Justin Faulkner dobossal jön majd, akit ő fedezett fel, társa lesz még a…
Először lép fel Budapesten a stockholmi születésű énekesnő, aki a hiphop műfajában kezdte, mára pedig komoly életművel bíró, Grammy-díjra jelölt előadó lett. Neneh Cherry most tavaly őszi albumát, az igencsak jól sikerült Broken Politics című lemezt mutatja be.
Az este 8-kor kezdődő early show-t fémjelző Wilkinson után sem érdemes hazaindulni a szülinapi partiról az Akváriumból, mert a klub mindhárom termében folytatódik a buli. A NagyHallban a londoni drum&bass legendája, Jamie Quinn aka Matrix, majd a hollandiai Groningenben dolgozó Martijn Sonderen…
Egy Laibach-koncert mindig eseményszámba megy, ez most azért lesz különleges, mert a szlovén indusztriálzenész-kollektíva a tegnap Bécsben indult turné második, budapesti állomására az egészen sajátos, ironikus és kellően beteg új lemezével érkezik. A zenekar négy évvel ezelőtti észak-koreai…
Nem először jön hozzánk Tommy Cash aka TOMM¥ €A$H, az észt rapper, akit szoktak a világ legkülöncebb hiphop-előadójaként is emlegetni. A mostani buli aktualitását az adja, hogy a tavaly novemberben megjelent és nagy sikereket arató ¥€$ album lemezbemutatója is lesz egyben. A fickóval – aki a…
Jó néhány éve odafigyelünk már az egészen egyedi műfaji kombinációban gospel-posztpunk zenét játszó Algiers zenekarra, és azt is megtapasztaltuk, hogy élőben is elképesztő élményt nyújt. Ma este a Dürer Kertben ennek mindenki szem- és fültanúja lehet.
Emlékszik még valaki arra, amikor az északír Therapy? a sikerei csúcsán a Sziget Nagyszínpadán játszott 1996-ban? Nem baj, ha nem, most be lehet pótolni, mert a fáradhatatlan és legendás zenekar január végén egy klubkoncerttel tér vissza Magyarországra.