Az idén július 13. és 16. között zajló Bánkitó Fesztivál az első eresztésben Afrikából szaharai rockzenét, Bangkokból indie-pop lebegést, itthonról pedig jónéhány húzónevet jelentett be.

Az idén július 13. és 16. között zajló Bánkitó Fesztivál az első eresztésben Afrikából szaharai rockzenét, Bangkokból indie-pop lebegést, itthonról pedig jónéhány húzónevet jelentett be.
A Quimby-frontember Kiss Tibi és a kiváló gitáros-producer-hangmérnök, Vastag Gábor 2018-ban indította útjára az Aranyakkordot: a csapat azóta megjárta Amerikát is, május 11-én pedig Dalok a bolhapiacról címmel egy új, összművészeti előadással érkeznek a Müpába. Hosszabb terápiás elvonulása – és a…
Az ötéves Klinik kiadó nagyszabású egynapos programmal készül, ahol kilenc koncertet is élvezhetünk majd egy jegy áráért, nem beszélve Kósa Péter rockfotós kiállításáról.
Március 13-án fél 9-től a Lumenben nézhetjük-hallgathatjuk meg a Betá Betá első, nyilvános próbába oltott bemelegítő koncertjét, amin többek közt a Dorota, a Jü és a Manaky tagjai játszanak highlife, soukous és afrobeat zenéket.
A Nem az ágyban végzem, hajt a vérem című, a beatzene és a szocialista alvilág kapcsolatait feszegető témával indul a Volt egyszer egy beatkorszak ingyenes előadássorozata március 16-án a Kossuth Klubban. Júniusig hat alkalommal várják a magyar könnyűzene múltjának kevésbé ismert részletei iránt…
„A dalok kifinomult, letisztult és érett egységet alkotnak, továbbra is a gitár és a zongora dominál, és mindezek annyira jól működnek együtt, hogy egy picit én is egy amerikai domboldalba képzelem magam, ahogy egy fűrészen pengetek a tábortűz mellett” – írtuk Kevin Morby 2016-os lemezéről (Singing…
Március 9-én, azaz szerda este a Budapest Bike Maffia szervezésében adnak akusztikus koncerteket jobbnál jobb magyar zenészek az újbudai B32 Galéria és Kultúrtérben.
Március 10-én az Opus Jazz Clubban lép fel a Jónás Verát is soraiban tudó jazzfunk supergroup. A Subtones a PASO-tól az Erik Sumo Banden át a Modern Art Orchestráig sok zenekarban megfordult Subicz Gábor saját zenekara, amely hol ízlésesen jazzpopos, hol táncoltatóan soulos, de mindig imponálóan…
Szeder-Szabó Krisztina gitáros-dalszerző-előadó produkciója a földtől elemelkedő folk-pop dalokkal fogja sokadszorra is lebilincselni a megpihenni vágyó nézőket.