A 77 éves kanadai születésű énekes-dalszerző-színész Celebrating 60 Years of Hits - His Way című turnéjának utolsó állomásaként lépett fel a Budapest Arénában. Koncertgaléria.
A 77 éves kanadai születésű énekes-dalszerző-színész Celebrating 60 Years of Hits - His Way című turnéjának utolsó állomásaként lépett fel a Budapest Arénában. Koncertgaléria.
A Ministry az ikonikus Al Jourgensennel az élén bő tíz éve adott utoljára klubkoncertet itthon, most viszont végre visszatértek a tavalyi, Trump Amerikájának teljes erőből nekimenő album anyagával és sok-sok régi kedvenccel. Fotóriportunk az A38 fedélzetéről.
A teltházas budapesti helyszínen 15 ezer ember várta a világ valaha volt legsikeresebb fiúbandája, a Backstreet Boys tagjait, akik ma már 40 felett járnak, de produkciójuk semmit sem veszített erejéből. A 90-es években megjelent örökzöld slágereik remekül kiegészültek az idei DNA című lemez…
Tom Jones ezt énekelte első listavezető slágerében, az It's Not Unusual-ben 1965-ben. Pedig dehogynem! Hihetetlen, hogy 54 évvel később még ilyen formában láthatjuk fellépni.
2016 után újra megtöltötte a Nagy Hallt Andrew Stockdale és bandája. Azóta új Wolfmother lemez nem jelent meg (tavaly saját név alatt adott ki szólólemezt), így az eddigi négy lemez anyagából várhattunk válogatást. Végül a 13 dal közül 8 a mára klasszikussá érett első, 2006-os cím nélküli…
Hiányzik Budapestnek egy jó akusztikájú, 4-5000 fő befogadóképes koncertterem. Míg a korábbi Arénás Slayer koncert fél csarnokra volt limitálva, a mostani a teljes teremre. Teltháznak nehezen mondható. A lelkes közönség a koncert felétől pörgött fel rendesen, sajnos Tom Araya nem igazán kommunikált…
A belga rockzenekar, a dEUS kultikus lemezének, a The Ideal Crashnak 20 éves évfordulója aprópójából turnézott. Tom Barmanék utolsó állomása a Barba Negra Track volt, ahol a lelkes rajongók végighallgathatták a lemezt elejétől végéig, plusz kaptak még 4 slágert ráadásként: Quarte Mains, Fell Off the…
Az elektronikus tánczene megalapítója, a 78 éves Giorgio Moroder a Celebration of the 80's című turnéját hozta el nekünk. Az olasz dalszerző, producer és DJ remek zenekarral és vokalistákkal adta elő karrierjének legnagyobb slágereit. A látványos show keretein belül olyan…
Az orosz trash nagyágyúi, a Little Big visszatértek, és újra megtöltötték az Akvárium NagyHallját. Ezt a jelenséget mindenkinek látnia kell, aki vevő egy kis veretésre. Aki nem volt ott, az nyáron a Budapest Parkban pótolhat, aki ott volt, az repetázhat.
Ez a hónap a sötét synth-popban utazó londoni kötődésű magyar zenekarok késői és különleges lemezbemutatóiról szól: nemrég a jó ideig az angol fővárosban tevékenykedő Black Nail Cabaret táncosokkal és vendégzenészekkel kibőbülve prezentálta élőben késő ősszel megjelent új lemezét, most pedig a…