A Papa Roach és a Hollywood Undead külön-külön már megtöltötték a Barba Negra Tracket és az Akváriumot, most közös erővel meghódították a Budapest Arénát is. A nu metal királyai feledhetetlen bulit varázsoltak.
A Papa Roach és a Hollywood Undead külön-külön már megtöltötték a Barba Negra Tracket és az Akváriumot, most közös erővel meghódították a Budapest Arénát is. A nu metal királyai feledhetetlen bulit varázsoltak.
Jacoby Shaddixék a Last Resorttal még pont fel tudtak szállni a nu-metál hullámra, hogy aztán a kétezres évek második felére már jellegzetesen az amerikai rádiókba szánt, áramvonalasított hardpop-rockkal (és még több slágerrel) emelkedjenek még magasabbra. A tavalyi Volt fesztiválon pedig a hazai…
Jubileumi, huszadik évébe lép a főváros egyik legfontosabb koncertszervező "ügynöksége", a Cudi Purci Booking és Binder Gáspárék nem is akármilyen módon indítják a szezont!
A Mabon Dawud Republic többek között a SoulClap Budapest, a Qualitons, a Jü és a Zuboly tagjainak afrobeat formációja, akik emellett még tucatnyi más formációban zenélnek együtt – a mintegy tizenhat főt számláló csapat a Trafó Felabration koncertjén mutatkozott be 2017 végén, és annyira élvezték a…
Hétfői napindító rovatunkban összeszedjük a közelmúlt legfontosabb koncertbejelentéseit, hogy véletlenül se maradjatok le semmi jó programról. Ezúttal: fülbemászó tweepop érzékeny lelkeknek, sötét szintipop és francia elektropop, floridai hardrock és fesztiválszezon-zárás.
Orientális acid, ami egyaránt merít a közel-keleti tradicionális zenék transzbaejtő, komplex ritmikájából és az analóg technó eszköztárából? Szerintünk nehéz ennél tánctér-kompatibilisebb elegyet kitalálni, szóval szerencse, hogy a műfaj legnagyobb mestere pont a hétvégén lép fel Budapesten!
Szombat este két hazai formáció tart közös koncertet a Trafóban. Mindkettő a régi és új határán mozog. Az Odd ID neve valószínűleg még kevesek számára cseng ismerősen, pedig régóta létező zenekart takar: az Ethnofil új felállásban, új név alatt játszik majd meglévő dalokat újszerűen. A 2016-ban…
Az elragadtatás zenéje. Monoton pszichedelia és lebegős stoner-rock. Heavy blues, speed- és posztrock, valamint experimentális jazz egy power triótól. Figyelemreméltó gitárszólók. Négy zenekar, egy este.
A Black Tuskra vagy a korai Cancer Bats-re jellemző mocskos, olykor punkkal felütött stonder/sludge-t játszó Gyilkos tavalyi EP-je, az Obelisk Of Power nálunk debütált és az év végi listánkra is felfért, így természetesen ajánljuk az aktuális budapesti koncertjüket is. Főleg ha mellettük még három…
Hétfői napindító rovatunkban összeszedjük a közelmúlt legfontosabb koncertbejelentéseit, hogy véletlenül se maradjatok le semmi jó programról. Ezúttal: kamaszkorunk legvagányabb énekesnője, a Pink Floyd nagy túlélője, szimfonikus metálest és Bánkitósok.