Harmadnap címmel jön Lil Frakk új lemeze, a terápiás A Happy End Után Is Van Másnap folytatása. Erről múltkor a Melegítőt mutattuk be, most pedig az Átbasztál debütál.

Harmadnap címmel jön Lil Frakk új lemeze, a terápiás A Happy End Után Is Van Másnap folytatása. Erről múltkor a Melegítőt mutattuk be, most pedig az Átbasztál debütál.
Pörgős, könyves, fesztiválos, tengerentúlos és erősen irodalmi volt a három évtizede aktív Anima Sound System és örökmozgó vezetőjének idei éve, és még nagyon nincs vége. November 22-én például újrajátsszák az idén 30 éves Shalom című albumukat, ma pedig befutott az új dal a Jerusalem My Love…
„Csak a szoki: hiány, nosztalgia és feloldozás vidám keveréke” – mondja új daláról a Bull Ball, akik a Letters klipjében életre kelt Ken babaként zenélnek egy eldugott papírdobozban. Húzós dal, trükkös klip – premier!
A bolygó zenekar új irányt vett: friss kislemezükkel a shoegaze ködös autópályáin utaztatnak. Új daluk arról szól, milyen észrevétlennek lenni – és ezzel most a Recorderen is bemutatkoznak. Magyarradar + premier!
A magyar panaszkultúráról panaszkodik új dalában cserihanna – persze szigorúan szarkazmussal. A Majdnem mindig baj van klipjét Nagy Ádám, Hanna állandó riportertársa és a Fókuszcsoport podcastműsor alapítója rendezte. Premier!
A Szemrebbenés nélkül két tagja hangfalmaszkban játszik elektronikus, alteres darkpopot. Első lemezük tegnap debütált, most pedig itt az első klip is, a Zöldbársony kanapé. Premier!
Új szólóalbumra készül az Anti Fitness Club, majd később a JETLAG frontembere, amit eddigi legnagyobb koncertjén mutat be év végén az Akvában. A Farkasok djentes riffekkel, látványos Mazzag Izabella-klippel és egy jól elhelyezett Gege-feattel vezeti fel a lemezt. Klippremier!
A Pandóra Projektből ismert Végh Janka pankah néven folytatja: zenei világa melankolikus és energikus, a vokálközpontú, lírai hangulatú dalaival pedig friss, feminin energiákat közvetít. Első dala, a (nem)haragszom arról szól, milyen sebeket szerez az ember egy bántalmazó kapcsolatban.
Második szólólemezére készül a Yeux énekese, amin a Qualitons zenészei is játszanak. A Cseh Tamás-örökségből kiinduló, de fúziósabb (jazzesebb, világzenésebb) anyag első előfutára a Recorderen debütáló Szép ez a boldogság.