
Nagy kár, hogy Krasznahorkai László zeneiskola-igazgatója nem hallhatja Marc Sabat mesteri Bach-feldolgozásait. Ez a kritika először a Recorder magazin 128. számában jelent meg.
tovább →

Nagy kár, hogy Krasznahorkai László zeneiskola-igazgatója nem hallhatja Marc Sabat mesteri Bach-feldolgozásait. Ez a kritika először a Recorder magazin 128. számában jelent meg.
tovább →
A Sziget nagyszínpadát is megjárt Enter Shikari ezúttal klubkoncerttel tért vissza hazánkba. Nem csoda, hogy a Dürer csordulásig telt a banda hét lemezéből összeállított műsorára. Az estet a DeathbyRomy színesítette, akik az áprilisban megjelent, Hollywood Forever című debütlemezüket mutatták be a budapesti rajongóknak.
tovább →
Első budapesti látogatásán, az Akvárium Lokál termében rögtön telt házat csinált a japán indie csapat, a Mass of the Fermenting Dregs. De hogyan jutottak el idáig, és honnan ismerték őket a szövegeket is velük éneklő rajongók? Koncertbeszámolóval és fotógalériával megfejelt megfejtés a cikkünkben.
tovább →
Az angol shame negyedszer látogatott el hazánkba. A 2018-as Szigeten még az akkor A38 sátornak hívott színpadon debütáltak. Ezúttal a Massive Monster névre keresztelt turnéval, a két évvel ezelőtti düreres buli után, az A38 Hajón tértek vissza. A Charlie Steen énekes vezette csapat kilenc számot is bemutatott a friss, Cutthroat című lemezről, de jöttek a slágerek a másik három albumról is, amikkel most is egy izzasztóan jó bulit csináltak a britek.
tovább →
Az ausztrál hipnotikus-repetitív jazz/nemjazz The Necks tripla lemeze látszólag monumentális, de mi sem áll távolabb tőlük. Az album csúcspontja egy triplázott felvétel, folyton egymásról elcsúszó tempókkal, ami mégis képes elvarázsolni a hallgatót. A Necks november 5-én, szerdán lép fel a budapesti MOMKultban.
tovább →
Egy kicsit mindig meghalok, ha nem lehetek szabad. Amíg az urak mulatoznak ott a várban, gyere egy táncra! Nekem világosság kell, nem szeretem a sötétet. Ha és amennyiben eléggé elcsendesedsz. A házimunkát csináltam és önmagam kerestem. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.
tovább →
A hipnotikus tuareg zenét poposabb dallamokkal és fiatalos lendülettel játszó Imarhan végre eljut Magyarországra. Ha bírod a Tinariwent vagy a Mdou Moctart, kedden a Zene Házában a helyed!
tovább →
tshabee a tört ütemű bass music és az etnikus minták keresztezésével foglalkozik jó ideje. Számai tele vannak hangzásbeli és dramaturgiai ötletekkel, első nagylemezére is bőven jutott belőlük. Ez a kritika először a Recorder magazin 128. számában jelent meg.
tovább →
Tavaly 13 év után tért vissza Budapestre a Tinariwen, de szerencsére most nem kell ennyit várnunk rájuk: a Grammy-díjas zenekar április 26-án ismét az Akvárium Klubba hozza el a Szahara lelkét.
tovább →
Milyen kihívások elé állították az elmúlt évek az élőzene hazai színtereit? Milyen klubkultúra igénye látszik kirajzolódni? A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. egy anonim, feltáró kutatást készített 2025 áprilisában, hogy átfogó képet adjon a hazai élőzenei rendezvényhelyszínek – klubok és művelődési házak – működési stratégiáiról, nehézségeiről, valamint a támogatási rendszerekhez kapcsolódó javaslataikról.
tovább →