Lemeztáska: tigrics

A kétezres évek eleji magyar underground elektronikus zenei szcéna kultikus kívülállója, mindig úttörő, korát mindig megelőző alakja már közel negyedszázada készíti megállás nélkül az összetéveszthetetlenül egyedi zenéit. "Olyan voltam, mint egy vad hátasló: azokat, akiket nem akartam, hogy hallgassák, rázza már le a zene. Legyen annyira gondoszkodó, renegát, hallgathatatlan meg zajos" - mesélte. Most kábé másfél évtized után először jelent meg anyaga fizikai hordozón: a Drapdap című legendás 2003-as lemeze remaszterelt verzióban, számozott borítóban, narancs színű bakeliten, amit a Neon Music Hungary webshopjában lehet beszerezni. Ez a cikk először a Recorder magazin 124. számában jelent meg.

Első zenei emlék

Prokofievtől a Péter és a farkas és egy Jimi Hendrix-válogatáskazetta. Polymer mindkettő. Ezt a két kazit toltam oda-vissza úgy három-négyévesen a BRG MK 27 IC Automatic magnónkon, tudod, az a klasszik elől piros gumigombsoros, édesanyám első fizetéseiből spórolta össze az árát. Amúgy szerintem, ha ezt a két nagyon más zenét összeturmixolod, akkor a végén kidobja melléktermékként a számokat, amiket egész életemben írogattam. Sokkal determináltabbak ezek a korai hatások és kondicionálások, mint hinnénk.

Első lemez, ami saját pénzből vettél

Cocteau Twins: Heaven or Las Vegas. Cseh nyomású CD, Balatoni Bolitol vettem Magyar Narancs-apróhirdetésen keresztül, tizenöt évesen. Nem ismertem a Bolit, fogalmam sem volt melyik zenekarbar játszik, pedig volt műsoros VHK-kazim. Váltottunk pár levelet utána, zenékről, barátságos és inspiráló volt, ez megmaradt.

Meghatározó koncertélmény előadóként

2007-ben egyedül elutaztam Kielcébe Varsón keresztül aznap, amikor meghalt Puskás Öcsi. Jó szar hangulat volt Magyarországon, jól esett lelépni, maga az út is kalandos volt. Varsóban lekéstem az utolsó buszt éjjel, egy ottani cimbim cimbije és az ő barátnője vitt le éjjel Kielcébe. Az ottani tévéépület előadójában volt egy kábé fenti Trafó-méretű tér, tökéletes akusztika, zseniális hangmérnök, zseniális közönség, úgyhogy kicsit összekaptam magam. Már évek óta ugyanaz a minimál setupom volt, vaksötétben is tudtam volna, hogy mi, hol van, talán a legjobb tigrics-koncert volt, kicsit utaztunk a hangokon egy órát, hálás voltam, hogy ott lehettem.

Meghatározó koncertélmény nézőként

Nagyon fiatalon a Dead Can Dance a budai parkszinpadon, aztán 1996-ban az első Autechre-koncertem Bécsben (stoppal mentünk). Aztán 2001-ig minden évben láttam őket, amikor itthon még DJ-körökben is az volt a konszenzus, hogy mi ez a galád szar, ez nem is zene.

Első előadó, akiért rajongtál

Michael Jackson, tízéves voltam.

Ember, akit a leginspirálóbbnak tartasz most

Slavoj Žižek.

Zene, ami zenélésre inspirált

A leginspirálóbb (zenei) dolgok nem zenékből szoktak rám esni, hanem leginkább a környezetemből, természetjárások alatt, vagy csak kint a kertben, nézem a patterneket, imádom a rovarokat (az ezerlábúak meg az ormányosbogarak a kedvenceim), a madarakat, a reptük ritmikáját, próbálom megérteni a káoszalapú rendezőelveket. Mások zenéje inkább olyan hatással van rám, hogy ha hallok valamit, ami igazán tetszik, annak a közelébe nem megyek a saját trekkjeimmel. Szándékosan, nem akarom elrontani magamnak, csinálok mást. Sokszor van, hogy hasonlítanak előadókhoz, hogy ez olyan mint XY-tól az izé, aztán néha rá kell keressek, nemcsak a zenére, hanem az előadóra is, mert soha nem hallottam tőle semmit. De ez ilyen. Apám generációjának minden gépzene olyan, mint Jarre vagy Vangelis, az én generációmnak minden olyan, mint az Aphex Twin. Már ha nem ismersz túl sok mindent.

Zene, amitől boldog leszel

Tuxedomoon: Holy Wars.

Zene, amitől libabőrös leszel

Low. És simán el is sírom magam, Mimi Parker hangjára szinte instant. Egyébként pont 2002 nyarán nyomta a kezembe Nótári Pita az akkor számomra ismeretlen Low zenekar Things We Lost in the Fire lemezét, hogy ez nekem tutira tetszeni fog, mert én tudok ilyen elvetemülten lassú lenni. Épp akkor kezdtem el dolgozni a Drapdapon, még nem is tudtuk, hogy majd Pita fogja kiadni azt a lemezt, egy trekk volt félig készen, a Göndörgát, úgyhogy pont ennek a lemeznek a hatására mertem ennyire lassú, mocskos, poros, itt-ott elszakadt audiókat irni. Felénekeltem még két trekket gyorsan a Göndörgátra, aztán utána minden dallamomat úgy memorizáltam, hogy ráénekeltem egy pár sávra, nehogy elfelejtsem. Ezt addig sosem mertem vagy inkább akartam, hogy a hangom használom. Aztán ezeket cincáltam szét szemplerrel, daraboltam, daráltam le, ha közelebbről meghallgatod azt a lemezt, azt hiszem, egy vagy két szám kivételével mindegyikben énekelek, rengeteg minden van a saját lereszelt hangomból. Egyébként azt olvastam, hogy a libabőrözés zenétől az egy genetikai dolog. Valahogy a hangra, hangzatokra nagyon érzékeny embereknél van meg, inkább az egyénen múlik, mint a zene milyenségén.

Zene, amitől szomorú leszel

Low: Two Steps.

Dal, amit már nem bírsz meghallgatni

Low: Two Steps. Amúgy jobban körülhatárolható az, hogy mit bírok meghallgatni.

Kedvenc sorod egy refrénben

"Pick up where you last left off

Pick up the little pieces

You left upon the altar

Devoted to yourself"

(Tuxedomoon: Holy Wars)

Dalszöveg, amit mintha rólad írtak volna

The Smiths: Heaven Knows I’m Miserable Now.

Kedvenc filmzene

Valamelyik John Carpenter, vagy inkább mind.

Legjobb zene szívfájdalomra

A csend. Nem hallgatok zenét, ha komolyabb trauma ér, nem hagyom elterelni róla a figyelmem. Megyek lassan, csendben szembe vele, mint egy folyó nyáron, képtelen vagyok másra. Aztán leülök zenélni, ha megérett.

Legjobb zene forradalomhoz

Hogy mi? Forradalom? Hol? Hm, az inkább valami adagolósabb playlist mondjuk Polygon Window: Supremacy II-felütéssel, aztán Underground Resistance, sok Public Enemy, ilyenek.

Szeretett zene, amit az istennek sem tudtál megkedveltetni a barátaiddal

The Jesus Lizard.

Zenész, akinek a halála a legjobban megrázott

Harold Budd, a Covid végen. Harold Budd a titkos váram volt, a zene, amit valószínűleg a legtöbbet hallgattam életemben. Ha nem bírok semmit hallgatni, és mégis kell hanghullám a kis életterembe: Harold Budd. Olyan volt mint egy legjobb barátot elveszteni, meg is éreztem, átfutott az agyamon aznap, hogy meghalt a gondolat, és nagyon gyorsan elzavartam, másnap Robin Guthrie posztjából szembesültem vele, hogy ez a valóság.

Dal, ami a legemlékezetesebb lassúzásod alatt szólt

Az egész élet egy nagy lassúzás, nem emlékszem semmire.

Zene, ami nagyon elüt a stílusodtól, mégis szereted

Főleg azokat szeretem.

Kedvenc magyar lemez

Csokonai Vitéz Műhely: Ural Beat.

Kedvenc poplemez

New Order: Power, Corruption & Lies, The Cure: Chinese Whispers.

Kedvenc hiphop lemez

Mos Def: The Ecstatic, Public Enemy: It Takes A Nation Of Millions To Hold Us Back.

Kedvenc rocklemez

Jesu: Everyday I Get Closer To The Light From Which I Came.

Kedvenc elektronikus zenei lemez

Oval: Systemisch.

Kedvenc komolyzenei lemez

Philip Glass: Glassworks.

Kedvenc videoklip

Dinosaur Jr.: Feel the Pain.

Bűnös zenei örömöd

Bármi! Minden szar egy élmény, ha nem kéred ki magadnak.

Zenész, akitől a legjobban meg voltál illetődve találkozáskor

J.G Thirlwell, Matt Johnson (The The).

Dal, amire muszáj táncolnod

Mindig más, most épp Nese Karabocek: Yali Yali (Todd Terje edit).

Zene, amit mostanában repeaten hallgatsz

Most nagyon a saját cuccaimban vagyok, alig hallgatok mást, ilyen hosszú évek óta nem volt. Próbálom leredukálni több év termését egy lemezzé éppen, ez eszi a fülemet.

interjú Varga Ferenc
fotó Luca Orsolya