Megszállottságból született hatalmas életmű. Muslimgauze

2024.03.18. 22:02, RRRecorder

bryn_jones.jpg

Huszonöt éve, harminchét évesen hunyt el Bryn Jones, aki Muslimgauze néven egyedi életművet hagyott hátra az arab zene, az elektronikus és ipari zene, az ambient és a dub keresztmetszetében. Ez az írás először a Recorder magazin 111. számában jelent meg.

215 lemez azonos összetevőkből

A Muslimgauze számszerűen értve (is) hatalmas: a Discogs 215 lemezéről tud. Ez a diszkográfia negyedszázad elteltével nagyon is élőnek hat: erejéből nem vesztett, hat a mai zenészekre; folyamatosak az újrakiadások és még mindig kerülnek elő kiadatlan felvételek.

Ez a rengeteg zene korlátozott számú elem variációiból épül fel. Egyrészt ott vannak az arab eredetű hangok: alig néhány felvételről hiányoznak csak a jellegzetes ütősök; húros, ritkábban fúvós hangszerek játszanak dallamokat vagy búgnak-zengenek elnyújtottan; énekhangok, hétköznapi beszélgetések, médiabevágások, kiáltozások kavarognak. Sokszor hallunk környezeti felvételeket, mindennapi zajokat – ezekről is feltételezhető, hogy valahonnan a régióból származnak.

muslimgauze.png

Másfelől a Muslimgauze sokat merített az elektronikus és az ipari-kísérleti zenéből, ambientből és dubból. A dobok sokszor groove-os tört ütemek, nem egyszer egyenesen hiphoposak, de technós 4/4-ek is fel-feltűnnek (mi több, egy 1985-ös szám a hardcore-t előlegzi meg). A szintik hozzájárulhatnak az ambientes hatáshoz, de dallamokat, acides puttyogást is hallhatunk. Az erős basszusok és az olykor egészen radikális effektezés (zengetés, visszhang, sztereó térben dobált hangok) a dubot idézik. Végül ott vannak a fémes hangzású szintetikus hangok, zajok, torzulások az ipari zenéből.

Mindig majdnem ugyanolyan, mindig más

Alapvetően három fajta Muslimgauze-lemez van. Az ambientes lemezeken zengő hangszerek, szétterülő szintik, repetitív ütősök és basszusok alakítják ki azt a telített hangkörnyezetet, amiben dallamok vagy -töredékek, emberi hangok, zajok merülnek fel majd el. Van ezeknek a lemezeknek egyfajta sajátos szépsége, amibe bele lehet feledkezni, de az ambientnek azért a sötétebb, néha egészen vészjósló, feszült végéhez tartoznak.

Aztán vannak az erősen ritmusközpontú lemezek. Általában azért túlzás táncosnak nevezni őket, de legalábbis jól rá lehet kapcsolódni az erős beatekre. A ritmikai fantázia kimeríthetetlen forrása az életmű; még az ismerős képleteket is feldobják az arab ütősök. Ezek a lemezek is mellőzik a hagyományos dramaturgiai építkezést; repetícióra és be-ki lépegető rétegekre épülnek.

online2_10.jpg

A kísérletező lemezek jellemzően szintén ritmusközpontúak, de hirtelen, ötletszerű módon megakadnak, szénné torzulnak, vagy éppen hirtelen minden kiesik, csak valami fojtott zörgés marad a zene helyén – még a tapasztalt hallgató is azt hiheti néha, hogy valami nem stimmel a CD-játszóval vagy internettel.

De miért jó mindez? Egyrészt tele vannak a lemezek nagyszerű dolgokkal. Ez a zene elsősorban a hangzásokra, ritmusokra, hangulatokra és a meglepő ötletekre épít, de azért olykor egy-egy elragadó dallammal is szolgál. De ennél többről van szó. A Muslimgauze-életmű sajátosan világszerű: nemcsak úgy hallgatod, hanem belelépsz. Mindig majdnem ugyanolyan, de egy idő után kiderül, hogy egyben mindig más is, az apró elmozdulásoknak jelentősége van. Egyszerre hideg és mélyen emberi; ismerős és kiismerhetetlen (ezért az életmű nagyságának zenei értelme is van). Nyilvánvaló az életmű mögött munkáló megszállottság, ami átragad arra is, aki jó helyen lép be.

Az üzenet, amire nem szabad hallgatni

Bryn Jones életrajzáról sokat nem lehet elmondani. Halálig a (tevékenységéről alig tudó) szüleivel élt Manchesterben. E.g Oblique Graph néven kezdett el ipari zenét játszani, majd amikor Izrael megtámadta Libanont, felvette a Muslimgauze nevet. Néhány élő fellépése volt, és nem tűnik úgy, hogy a zenén és az arab-palesztin konfliktuson túl sok mindenről beszélt volna bárkivel. Nem volt hívő muszlim, sosem járt a Közel-Keleten. Halálát egy ritka betegség okozta.

online1_11.jpg

A lemezek körítése, a borítók, lemez- és számcímek, dedikációk szinte karikatúraszerű megszállottságról árulkodnak: Izrael gonosz, az arabok jók, akármit tesznek – igen, beleértve az erőszakot is. (Arról eltérnek a beszámolók, hogy a zsidókat is utálta-e, vagy csak Izrael államot.) De ettől nemcsak el lehet, hanem el is kell vonatkoztatni. Ahogy Jace Clayton (DJ /rupture) találóan fogalmazott: „ahhoz, hogy a Muslimgauze-t meghalljuk, nem szabad Bryn Jonesra hallgatnunk” – mert a zene jóval sokértelműbb, enigmatikusabb, gazdagabb, mint amit szerzője prédikált. Amilyen termékeny volt a megszállottsága a zenében, olyan ostoba a komplex valóság értelmezésében.

BEJÁRATOK A MUSLIMGAUZE-ÉLETMŰBE

Nem állítom, hogy ez a 15 lemez lenne a legjobb, már csak azért sem, mert talán kábé az életmű harmadát hallottam; de azt bátran ki merem jelenteni, hogy az életműbe jó bevezetést jelentenek. Mindegyik elérhető online, de sok csak a Bandcampen; vannak, amik fizikailag is kaphatók. 

Kezdő

Zul’m (1992)Ezen az ambient lemezen közreműködik egy arab és egy indiai énekes-ütős; élőbb és dallamosabb, mint bármi más az életműben. Jó, bár megtévesztő bevezető.

Narcotic (1997): Átmenet az ambientes és a perkusszív világ között. Sok lemez statikusságával szemben kifejezetten dramatikus, szinte már történetmesélős zene.

Mohammad Ali Jinnah (2016): A jóval Jones halála után előkerült felvételek között is vannak gyöngyszemek. Ez az egyik leghatékonyabban bólogattató lemez, aminek a hatását csak fokozzák a torzulások.

Sandtrafikar (1997): Kevés hangból sok effekttel kikevert sűrű hangzás. Néha sürgető technós ütemek morognak a mélyben, mégis inkább paradox módon feszült ambientnek mondható.

Lazhareem Ul Leper (2010): Bugyborékoló káosszal indul a lemez, aztán erősen ritmikus, egy-egy előtérbe tolt hangmintával dolgozó számok jönnek, amik között néhány egész kedves (!) és mókás (!) darab is van.

Középhaladó

Veiled Sisters (1993): Az egyik legismertebb Muslimgauze-album kétlemezes, hangulatos, vészterhes ambient.

Chechnya Over Dub (1996): Koszos-zajos groove-ok hiphopból, dubból. A dallamok, ritmusok is szaggatottak, de ezek a megakadások parádés ravaszsággal beépülnek a ritmusba.

Return Of Black September (1996): Dubos ambient, sok ipari hatással. Ritka az ilyen egyértelmű hangulatú lemez az életműben: olykor szinte már fojtogatóan sötét, roppant hatásos. 

Muhammadunize (1996): Ambientből indulunk, vonszolódó ritmusokon át jutunk el a szétcsúszó végkifejletig, amit egy lírai-játékos furulya tesz egészen valószínűtlenné.

Lo-Fi India Abuse (1999): Dubos, perkusszív és zörgő-fojtott számok váltják egymást, megakadások, kiesések tarkítják az utat. Változatos és ritmikailag kifejezetten erős anyag, jó átvezetés az életmű legkísérletezőbb részébe. (Valamint az egyik kedvenc lemezem valaha.)

Haladó

Tandoor dog (1998): Lendületes, perkusszív számok, csak éppen szétbombázva: időnként végletekig torzítva, máshol zörgő pulzálásba fojtva. Megszokhatatlan, paradox keresztezése a tánc- és a zajzenei esztétikának, a belefeledkezésnek és az állandó készenlétnek.

Libya Tour Guide (1998): Meglepetésekkel teli, kiszámíthatatlanul kalandos album, sok acides puttyogással; hol harsány, hol lefojtott, hol pofonegyszerű, hol túltelített.

Farouk Enjineer (1997): Széttorzított, „elbaszódott a hangfalam” hangzás, magukba csavarodó minták, kiesések, torzulások. Egyszerre durva és fordul át egészen egyedi és paradox módon meditatív zenébe. 

Izlamaphobia (1995): Perkusszív, zajos, kiszámíthatatlan, olykor durvul, néha azért szép is tud lenni. 33, viszonylag rövid számával egymagában jól reprezentálja a kiismerhetetlenség vonzerejét.

Azzazzin (1996): Kultikus lemez, aminek az első fele olyan pulzáló elektronikus rétegekből áll össze, amilyenekkel a Pan Sonic is kísérletezett ekkoriban; a második felére érkeznek melléjük az ismerős Muslimgauze-hangok.

 szerző: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2024/03/18/megszallottsagbol_szuletett_hatalmas_eletmu_muslimgauze
Megszállottságból született hatalmas életmű. Muslimgauze
süti beállítások módosítása