A Squid belépett a Daft Punk-korszakába, és írt egy cinikus spirituális proglemezt

2023.02.20. 11:58, srecorder

squid.jpg

A tavaly Budapesten is megfordult Squid a gyakran poszt-punknak hívott, de inkább matekozós-artrockos brit színtér egyik legizgalmasabb zenekara a black midi és a Black Country, New Road mellett. Június 9-én hozzák ki a második lemezüket, amiről a dobos-énekes Ollie Judge részletesebben is beszélt egy interjúban.

ahinta.jpgAz O Monolith-ről kábé két hete jött ki az első dal, a Swing (In A Dream), amit Jean-Honoré Fragonard híres rokokó festménye, A hinta, plusz a Terminátor 2 ihletett. „Álmomban én is benne voltam a festményben, de mindent elárasztott és elmosott a víz” – mondta Ollie Judge, aki ezt klímaszorongásos álomként értelmezte, úgyhogy ezen a vonalon ment tovább, és elképzelte, ahogy elpusztul a világ, mint a Terminátorban. Az egyszerű dobtémának pedig az a magyarázata, hogy a 2021-es Green Man-fellépésük másnapján kezdték el írni a dalt, amikor tényleg másnapos volt, és semmi kedve nem volt dobolni.

Az új lemez ezzel együtt is kifejezetten progos lesz, sokat kísérleteztek a dalokkal, amelyek egyáltalán nem születtek meg könnyen. „Elég nehezen ment a szövegek és az album írása, de aztán láttam egy tweetet Missy Elliott-tól, amiben azt írta, hogy „Ne írj olyan második albumot, ami pont olyan, mint az első volt – inkább őrülj meg teljesen.” Az NME interjújában szó esett arról is, hogy a lemezen majd nagyobb szerepet kapnak a szintetizátorok, amiről viccesen megjegyezte, hogy a Squid belépett a Daft Punk-korszakába.

„[Az első lemezünk], a Bright Green Field pont olyan volt, mint amikor a poszt-punk zenekarok arról beszélnek, hogy milyen szar a tory kormány. Elegen csinálják ezt manapság, és van, aki csodásan. Az új lemez inkább olyan sztorikról szól, amiket én találtam ki. Egy őszintén spirituális lemezt szerettem volna készíteni – de nem sikerült. Elképzeltem, hogy milyen lenne, ha éjjeli szekrényként születnék újjá, és a családom nem tudná, hogy ott vagyok. Szóval ez egy nagyon cinikus spirituális lemez lett.”

A Swing (In A Dream) bruegheli és Tesz-vesz város-i ihletésű klipje:

 

ez pedig a tavalyi, remek KEXP-s fellépésük:

Címkék: squid ollie judge
https://recorder.blog.hu/2023/02/20/a_squid_belepett_a_daft_punk-korszakaba_es_irt_egy_cinikus_spiritualis_proglemezt
A Squid belépett a Daft Punk-korszakába, és írt egy cinikus spirituális proglemezt
süti beállítások módosítása