Hallgasd meg az Interpol új lemezét!

2022.07.15. 11:17, srecorder

interpol_1.jpg

Szokás szerint négy év után jelentkezett egy tőlük szokatlanul reményteli, a garázsos Marauder után meglepően lágy, csendesebb és itt-ott akár optimistának is mondható albummal az Interpol. A New York-i indie rock trió se tudta kivonni magát a járvány hatásai alól.

Már az új lemezt felvezető középtempósabb, zongorán írt klipdalok is jelezték, hogy most valami másra számíthatunk az Interpoltól, mint amit 2018-ban, a Flaming Lips- és Mercury Rev-producer Dave Fridmann vezényletével szalagra rögzített garázsrocklemezen, a remek Marauderen kaptunk, és az egész album is ezt igazolja. „Ennek az albumnak sokkal inkább optimista, levegős, reményteli és himnikus hangvétele van, mint a korábbi anyagainknak” – mondta róla az NME-nek a frontember Paul Banks. „Nem tudtam elképzelni, hogy [a járvány alatt] zord szövegeket írjak arról, hogy milyen szar minden. Íróként a friss témák és perspektívák vonzanak, szóval ösztönös volt, hogy inkább az emberi kitartásról írtam. Szerintem az emberiség jó tulajdonságai előtérbe kerülnek a nagy küzdelmek idején.”

A The Other Side Of Make-Believe a 2010-es Interpolt és a 2014-es El Pintort keverő Alan Moulderrel és a neves altrock/poszt-punk producer Flooddal készült, akik közül különösen utóbbi hagyta rajta kézjegyét a lemezen – meg persze a járvány. Már pusztán azzal is, hogy az Interpolnak újra kellett gondolnia a dalszerzési módszerét, hiszen nem tudtak összejönni egy próbaterembe és jamelni, mint szoktak. Az ötletek általában Daniel Kessler gitárostól indulnak, aki otthon, filmet nézve szokott gitározni, amíg fel nem kapja a fejét egy témára, amit aztán kibont, és leviszi a próbára, hogy ott aztán a 2010-ban kilépett karizmatikus-bajuszos basszusgitáros, Carlos D szerepét átvevő Banks és Sam Fogarino összerakja a ritmusalapokat, miközben Banks ezzel párhuzamosan az énekdallamokat is kigondolja. Most viszont kénytelen voltak emailben küldözgetni egymásnak a zenéket, és így automatikusan más ötletek kerültek előtérbe. „Ez a módszer lehetővé tette, hogy a hangom más tónusaival dolgozzak, és igazítgassam a basszustémákat. Ha egy szobában írtunk volna közösen, akkor talán nem szakítom félbe a grúvot, hogy valami elszállt témát írjak a basszgitáron” – mondta Banks, aki azt is elárulta, hogy mivel nem a hangos dobokkal egy szobában kellett megírnia az énektémákat, hanem egy fülessel a fején, a hálószobájában, így sokkal csendesebb, finomabb dallamokban gondolkodhatott.

„BIZONYÍTANI, HOGY NEM EGYLEMEZES ZENEKAR VAGYUNK” – TÍZ ÉVE INTERJÚZTUNK DANIEL KESSLERREL.

Az emailezős időszak után persze összejöttek élőben is, a New York-i Catskill-hegységben, hogy összecsiszolják a dalokat, s ott született például egy régi, családi zongorán a lemezt nyitó Toni, plusz (már gitáron) az Into the Night is. A több nyugisabb dalt felvonultató The Other Side Of Make-Believe az első reakciók alapján megosztónak ígérkezik, a premiernapi kritikák között van, amelyik szerint ez a csapat legjobb lemeze a klasszikussá érett debüt óta, és van, amelyik csupán a régi zenéik összeollózását látja benne – és persze olyan is, amelyik óvatosan, apró előrelépésként értékeli, amelyik ha mást nem, a régi rajongókat mindenképp megőrzi az Interpolnak.

https://recorder.blog.hu/2022/07/15/hallgasd_meg_az_interpol_uj_lemezet
Hallgasd meg az Interpol új lemezét!
süti beállítások módosítása