Elhunyt Kőváry Péter

2022.06.27. 11:57, srecorder

kovarypeter.jpg

Életének 50. évében elhunyt Kőváry Péter, akit a legtöbben a neoból és saját zenekarából, a Peter Kovary & The Royal Rebelsből ismerhettek, de játszott a Stoned nevű Rolling Stones tribute zenekarban is, és dj-producerként is jól működő karriert épített ki magának.

A hírt a zenész testvére, a The Trousers-főnök Kőváry Zoltán tette közzé a Facebook-oldalán. „Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, Kőváry Péter méltósággal viselt, hosszan tartó súlyos betegség következtében életének 50. esztendejében ma hajnalban családja körében elhunyt. Emlékét szeretettel őrizzük örökké.”

neo egykori frontembere, Kőváry Péter 2015-ben, tizenkét év után szállt ki az elektronikus zenét játszó együttesből, hogy visszatérjen gyökereihez, a klasszikus rockhoz. Megalapította a Peter Kovary & The Royal Rebels-t, ami először egy EP-vel (Keepin’ On) jelentkezett, majd két nagylemezt is kiadott (Halfway Till Morning, Fly Forever). Kőváry ezen a zenei vonalon indult a kilencvenes években a Rag Dollban, a békéscsabai zenekart még gimnazistaként alapította az öccsével, Kőváry Zoltánnal. A neóval párhuzamosan pedig a Stoned nevű Rolling Stones  tribute zenekarban énekelt egy ideig. Tavaly karácsonyra egy karácsonyi rock & roll lemezzel jelentkezett Péter, aki a Recordernek is írt néhány alkalommal: 2016-ban a Red Hot Chili Peppers második Klinghofferes albumát, a The Getaway-t hallgatta meg Profül rovatunkban, év elején pedig a kedvenc 2021-es zenéiről meséltünk nekünk.

https://recorder.blog.hu/2022/06/27/meghalt_kovary_peter
Elhunyt Kőváry Péter
süti beállítások módosítása