Egy semmihez sem hasonlítható, lírai és szürreális szövegvilág angyalhangon előadva és kissé diszharmonikus zenei alapra ültetve. Ez a kanadai dreampop-duó, a Purity Ring védjegye, amivel összetéveszthetetlen hangulatot kölcsönöznek bármilyen mozgóképnek is. Ez a cikk először a Recorder magazin 95. számában jelent meg.
Legyen a nyitókép egy majdnem fekete-fehér táj, amiben sötét fűrészlapok a fenyők. Borítsa a sziklákat tizenhat láb tisztafehér hó. Mutassák lassítókamerás felvételek ellenfényben hőseinket, akik dióverő túrasílécen siklanak hangtalanul a szürreálisan meredek, mégis puhának tűnő hópárnákon. Legyen ez az All.I.Can című síelős-filozofálós-esztétizálós outdoor film egyik legemlékezetesebb jelenete 2012-ben.
A jelenet varázsát, mint általában a hasonló műfajú filmekben, nemcsak látvány és a mára már unásig ismert túlhúzott Instagram-esztétika adta, hanem a kimagasló zenei szerkesztés. Egy láthatatlan kéz furcsa, semmihez sem foghatóan torz elektronikus zenét és gyermekien tiszta éneket pakolt a képkockák alá. Ez volt a Lofticries, a Purity Ring Shrines című bemutatkozó albumáról.
Persze a varázs nem sokkal később kipukkadt és elmúlt, amikor megtudtam, a síelős-filozofálós stb. outdoor filmekből rengeteg készül és többnyire egykaptafára. De ez tulajdonképpen mindegy is, hiszen a Purity Ring velem maradt, de a kanadai dreampop-duó Corin Roddick és Megan James tevékenysége sokkal több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt – és ezzel nem voltam egyedül.
Soha nem láttam még dalszövegek kapcsán annyi spekulációt és kínzó kérdést, mint a Purity Ring esetében. Mert hát kezdhettem volna ott is, hogy mi a fene az a Lofticries? Vagy a Fineshrine? Ezeknek nyilván semmi vagy bármi értelme van, ahogyan a Search Party című tévésorozat nyitódalául szolgáló Obedearnek sem; persze, drágám, hálás karokkal fogd fel az alacsonyan csüngő égbolt bántalmát fátyolszövetbe.
Ugyanakkor éppen ez a könnyűkezű, nyugtalanító furcsaság az, ami a Purity Ringet annyira vonzóvá teszi. Erre figyelt fel Katy Perry is, amikor 2017-ben megbízta Roddickot és Jamest, hogy szerezzenek neki néhány dalt Witness című albumához, amihez egyébként is egy EDM- és pop-agytröszt jött össze.
Ez a munka tudattalanul, de mindenképpen befolyásolta a folytatást. Megan James jellemzően az álomnaplójából és automatikus írásból dolgozik, ennek az eredménye az a rengeteg asszociációt elindító szövegvilág; a pandémia első hulláma okozta kollektív pánikban megjelent legutóbbi album, a WOMB azonban valami gömbölyűbb és puhább anyag, amiből eltűnt az a trapből kölcsönzött alapokra építkező szintetizátoros ünnepélyesség, ami a Shrines és az another eternity sajátja volt.
Az azóta eltelt két évben a Purity Ring két nagy turnét is lemondott, így volt idő továbbálmodni és továbbírni: a WOMB óta csepegtetett dalok (neverend, graves, soshy) egyszerre hétköznapibb és sodróbb lendületű álomvilágot ígérnek, amit gondos kezek kasmírfésűvel kisimítottak. A klasszicizálódás ellépés a felfejthetetlenből a személyes, de konkrét irányába, sok kínzó kérdést már nem vet fel, hacsak a “mikor” és “mégis milyen” típusúakat nem. De ezek megválaszolására remélhetőleg nem kell még egy teljes olimpiai ciklust várni.
szerző: Selmeczi Nóra
