A grunge-ihletésű, progos indie rockot játszó Perfect Pill még 2014-ben mutatkozott be Magyarradar rovatunkban, 2018-ban jelentették meg MAZE című első nagylemezüket, legutóbbi, Fear of Missing Out című EP-jük pedig 2020-ban, éppen a járvány kellős közepén jelent meg. Mivel a zenekar koncertek híján nem tudta kipörgetni a bennük rejlő kreatív energiákat, új lemez írásával vezették le azokat: ennek az eredménye az itt, a Recorderen bemutatkozó, White Noise című album.
Újból erős konceptuális vázra húzták fel az aktuális lemezt, az új anyag fő témája a fény és zaj viszonya, és a mai világban egyre inkább elszigetelődő, szorongó ember küzdelme, amit a korábbi albumokról ismert, érzelmes/keményrockos dinamikának megfelelően dalok hol sötétebb, hol reményteljesebb hangulatban festenek le az új számok. Szabó Levente, a zenekar énekese szerint „míg a FOMO az elvágyódás és az ábrándok világába kalauzolt, addig a White Noise jóval önreflexívebb és földhözragadtabb lemez lett. Nagyon izgalmas volt ezt az ennyire sokféle hangulatú dalt összeterelni egy nagyobb lemez égisze alá, úgy érzem, hogy talán a hallgatók is felfedezik majd a lemez sajátos íveit. A FOMO-n még nyoma sem volt annak a sok dühnek, ami valahogy ezen a lemezen most kijött, de mindezt úgy, hogy a súlyosabb dalok között mégis ott vannak a remény szikrái, és persze az elengedés keserédes pillanatai.”
A White Noise – a FOMO-hoz hasonlóan – Bodnár Péter producerrel készült, és bár a zenekar már az előző EP-n is kísérletezett új hangszerekkel, a White Noise új irányt mutat abban a tekintetben is, hogy a lemezt szinte végig billentyűs hangszerek színesítik, illetve a Boundaries-ben (amelyhez klip is készült) még bendzsó is szól. „Az első, ami a lemez dalai közül összeállt, pont a címadó volt. Ez az egyik legösszetettebb mű, amit valaha írtunk, és ezt a komplexitást igyekeztünk megtartani a lemez egészén is. Az összetettséget jól mutatja, ahogyan a Disagree méregessége ellentétben áll a Barely Alive keserű lágyságával, vagy ahogyan az Unsafe Unsound feszültsége előkészíti az elveszettséget kifejező Out of Mindot. A lemez legpozitívabb pillanata mégis a reményt adó záródal, a Guiding Light.” – elemezte az LP-t Szenkovits Arshak gitáros.
A zenekar egyedi vizuállal együtt jelenteti meg új albumát, amelyet a budapesti XORXOR művészei készítettek; a lemezbemutató koncert április 30-án lesz a Gödörben a Zajnal és az Urgent Serenity társaságában. Jegyvásárlás, Facebook-esemény.
fotó: Kőrösi Tamás
a Boundaries és a Halo klipjei, előbbi a FOMO című film (véletlen egybeesés) egyik főszerepét játszó László Pannával:
A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.