„Őszinte dalok a fiatalok mindennapos problémáiról” – Magyarradar és lemezpremier: Damara

2021.12.20. 17:00, srecorder

damara_kredit_nagy_marci.jpg

„Fiatal felnőttek keresik a helyüket, és várják a visszajelzést arról, hogy jó úton járnak-e” – erről szól a Damara első nagylemeze. Énekes-dalszerző-frontembere, Agata Angilella a Carson Comával is dolgozott, majd zenekart szervezett maga köré, hogy együtt játsszák a körúti sétákról, pesti éjszakákról és a húszévesek énkereséséről szóló alterpopos számaikat. A Keresem a helyem elsőként a Recorderen hallgatható meg, lentebb pedig Agata válaszait is olvashatjátok a zenekar magyarradaros bemutatkozásában.

Mikor indult: Eleinte csak szóló projektjeim voltak. 15 évesen kezdtem dalokat írni és ezeket kisebb klubokban, akusztikus gitárral, egyedül előadni. Akkoriban, mikor eldöntöttem, hogy a zenével szeretnék foglalkozni, iskolát váltottam, elmentem a Premier Művészeti Szakgimnáziumba, és belecsöppentem a zeneipar legmélyébe. Ez 2018-ban történt, amikor megismertem a Carson Coma-s fiúkat is. Ők felkértek vokalistának és egy évig velük dolgoztam.  Közben egyre több ismeretséget kötöttem a konzis fiatal zenészekkel is. Szépen sorban összegyűlt egy csapat, ami elsősorban egy baráti társaság volt, majd  végül elkezdtünk közösen alkotni. Többségében az én meglévő számaimat alkottuk újra, és tisztán emlékszem, hogy mikor először összeállt az egyik számom, el is sírtam magam, mert végre úgy szólalt meg, ahogy mindig is szerettem volna.

Hol indult: Budapest.

Tagok, hangszerek: Énekes/dalszerző: Agata Angilella. Basszusgitár: Csányi Mihály. Billentyű: Kalmár Botond. Gitár: Szántó Marcell. Dob: Mónus Marcell.

Stílus: Alternatív pop/rock. De ezt majdnem mindig csak azért mondjuk, mert ez áll a legközelebb hozzá. Sokáig vitatkoztunk, hogy mit is játszunk valójában.

Hatások: Korál, Omega, LGT, V’Moto-Rock, Pink Floyd, Eric Clapton, Greta Van Fleet, Pat Metheny, Joe Bonamassa, Dick Dale, Klezmer, Led Zeppelin, Deep Purple, Yes, Herbie Hancock, Karthago, Skorpió, Syrius, Richard Bona, Bobby McFerrin, Kollár-Klemencz László, Péterfy Bori, Bergendy, Katie Melua, Cardigans, Gorillaz, Joni Mitchell.

Kiadó: Egyelőre nem vagyunk egyik kiadónál sem.

damara_kredit_nagy_marci_1.jpg

Történet: Csányi Misit, a basszusgitárosunkat már ismertem egy ideje, az egyik legjobb barátomnak tudtam őt már a zenekar megalakulása előtt. Szinte egyértelmű volt, hogy együtt fogunk zenélni, hiszen ő is csodálatos dalokat ír, mint például a Mindegy című szám a lemezünkről. Mónus Marcit, a dobosunkat Fekete Giorgio mutatta be, és olyan bonding volt, mint a filmekben. Kalmár Botit, a billentyűsünket pedig a Bartók Konzi zenészeiből választottuk ki erre a pozícióra. Régóta ismertük egymást és mindenképpen őt szerettem volna, mert baromi ügyes, viszont nincs túl sok ideje. Tehát addig rágtam a fülét, amíg igent mondott, és azóta neki is szerelemmé vált ez a projekt. Végezetül Szántó Marci, a gitárosunk leszólított az Aurórában, teljesen légből kapottan, hogy nem ismerjük-e egymást. Így kezdtünk el beszélgetni, és őt is beszippantotta a világunk.

Megjelenések: A Keresem a helyem az első komolyabb megjelenésünk. Az év elején a Neked című kislemezzel indítottunk, amihez egy klip is készült Komróczki Dia rendezésében. De én mindenképpen ide venném az idei nyarunkat is: Kobuci (Sasa Lelével közös koncert), dupla Kobuci (Carson Coma előtt), Sopron - Addtovább fesztivál, Kolorádó Fesztivál, Gólem Fesztivál, Ördögkatlan Fesztivál, Ubikekklektik Fesztivál, Monyoland (Carson Coma előtt). Itt mind-mind játszhattunk és fantasztikus élmény, főleg, mert ez volt a zenekar első nyara.

Küldetés: Megmutatni a többi fiatalnak, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal, és szeretnénk megőrizni azt az őszinteséget, amit képviselünk. Nem akarunk olyan tökéletes képet alkotni, amihez mérni kell magát az embernek. A dalok többsége mindennapi problémákról szól, amik minden fiatal életében jelen vannak. Megírtunk egy dalt arról, hogy milyen a  Körútról hazafelé sétálni a pesti éjszakában egyedül. Szeretnénk, ha valaki majd ebben a helyzetben van, betegye a fülest és mikor ezt a számot hallgatja, tudja, hogy nem kell félnie és nincs egyedül.

Jövőkép: Már van annyi számunk, hogy még egy albumot felvehessünk belőle. Ez az elsődleges cél. Nyilván koncertezni is, amennyit lehet, és annyi zenét írni, amennyit csak tudunk. Aztán 3-5 év múlva jöhet egy Budapest Park! (nevet) Talán a legközelebbi cél, hogy kijussunk a Fishingre és a Bánkitó Fesztiválra játszani, sokat előzenekarozzunk, és természetesen január 20-án egy hatalmas lemezbemutatót toljunk a Turbinában!

Mellékprojektek: -

Szexepil: -

Legnagyobb eredmény, elismerés: Az idei Hangfoglaló egyik támogatott zenekara lettünk, nem sokkal korábban pedig a Szabad a színpad tehetségkutató különdíját is megnyertük. A Kolorádós koncertet is megemlíteném, hiszen rengetegen voltak, megtöltöttük a KERET színpadot! Meg persze a Monyo-s koncertünkre is jó visszagondolni, az is hatalmas élmény volt.

Damara a Facebookon

fotók: Nagy Marci

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2021/12/20/_oszinte_dalok_a_fiatalok_mindennapos_problemairol_magyarradar_es_lemezpremier_damara
„Őszinte dalok a fiatalok mindennapos problémáiról” – Magyarradar és lemezpremier: Damara
süti beállítások módosítása