„Ha van kapcsolat, akkor a szabadság kell, ha nincs, akkor meg a kapcsolat” – Lemezpremier! Sasa Lele: Murmurations

2021.12.03. 12:53, srecorder

sasalele.jpg

„Budai ficsúrok britpopot játszanak, a cél, hogy táncoljanak a lányok” – mutatkozott be az ország legangolszászabb zenekara, a Sasa Lele év elején Magyarradar rovatunkban, és ahogy azt fixen ígérték, év végére meg is hozták ehhez az első egészestés talpalávalót. Az erős britpop-hatásokat mutató, de a „The” kezdetű zenekarok (Beatlestől Stone Roseson át a White Stripesig) inspirációjából kifelé is kacsintgató együttes Murmurations című nagylemeze elsőként a Recorderen hallható végig.

A két magyar és két angolszász (egy amerikai, egy brit) tagot számláló Sasa Lele úgy tudott mindössze másfél év alatt bekúszni a hazai gitárzene ígéretei közé, hogy pályájukra mindvégig rányomta a bélyegét a COVID-járvány. A limitált koncertezési lehetőség ellenére is végigfesztiválozták a nyarat (Bánkitó, Campus, SZIN stb.), ősszel játszottak a Fran Palermoval, a Platon Karataevvel és az Ivan and the Parazollal, november végén pedig önálló lemezbemutatót tartottak az Instantban. Ennek a zaklatott periódusnak a lenyomata a Murmurations című, tízszámos-félórás bemutatkozó nagylemezük.

sasalele2.jpg

„Zeneileg az album nem próbál más lenni, mint ami. A számok általában egy szál akusztikus gitáron születtek, és utána közösen, a próbateremben dolgoztuk ki őket. Ebben a zenekarban mindenkinek van lehetősége kitalálni a saját részeit, és nem egy kimondott stílus mentén, hanem úgy, ahogy az adott szám épp megköveteli. Talán emiatt is nehéz nekünk behatárolni, hogy milyen stílusú zenét írunk, mert ez számról számra természetesen alakul ki.  Valószínűleg későbbi albumoknál már sokkal koncepció-orientáltabb lesz a folyamat, de az első lemeznél teret adtunk annak, hogy kijöjjön, aminek ki kell jönnie” – meséli a zenekar arról, hogyan állt össze az album anyaga.

„Azt is hisszük, hogy az egyedi stílus nem feltétlenül egy-egy számban mutatkozik meg. Ez sokkal inkább egy hosszú folyamat gyümölcse, ami az egész munkásságot átfedi. A lemezzel kapcsolatban is hasonlóak a gondolataink. Az album egy olyan egészet alkot, amit egy szám nem tud reprezentálni, így javasoljuk az egész lemez meghallgatását!”

Nincs is más hátra, mint végighallgatni a Murmurationst, amelynek dalait az énekes-gitáros Tim Atkins egyesével is bemutatja.

Moving On

A Moving On rövidségével intróként is funkcionál, de kronológiailag is ez volt az első szám, amit az előző zenekaromból való kilépés után írtam, és kontextust is ad a lemeznek. A legtöbb szöveg abban az időszakban született, amikor már nem voltam Luckies-os, de még nem létezett a Sasa Lele. Ez egy furcsa periódus volt, sok kérdőjellel, valahogy mégis pozitív emlékként maradt meg. Sok új dolgot tapasztaltam, és hamar sokkal nagyobb erőt és szabadságot éreztem a zenével kapcsolatban.

The Only Thing I Like About This Place

Pár éve üzleti menedzsment és diplomácia szakon végeztem az egyetemen. Bár az órákat nagyon élveztem és marha sok jó dolgot tanultam, hamar rájöttem, hogy kevés emberrel tudok ott szocializálódni. Más dolgok érdekeltek, máshogy öltöztem, és más zenéket hallgattam, mint a többiek, így egészen izolálva éreztem magam. Ehhez az érzéshez jön a dalban egy fiktív sztori, amiben a főhős a nehézségek ellenére mégis bemegy minden reggel az iskolába, csak hogy láthassa a helyes hölgyet. Na de vajon a helyes hölgy mit szimbolizálhat?

Dorina

A Dorina nem is a Dorináról szól? Több Dorina nevű ismerősöm van, de igazság szerint ez a szám nem feltétlenül róluk/róla szól. Inkább egy sokkal átérezhetőbb kérdésen gondolkodik. Vajon létezhet-e csak barátság két fél között, ahol egyszer már volt annál több? Szerintünk igen.

Tricky Situations

A Tricky Situations egyfajta bocsánatkérés, a témáját majd megérti, aki akarja. Ez a szám már rajta volt az Is It The Right Time? című EP-nkön, viszont a gitárriff annyira hangulatos, hogy minimális átdolgozásokkal rákerült a nagylemezre is.

Coffee Shop

Mindenkinek vannak függőségei, akármennyire is tagadja ezt. Lehet ez drog, munka, vagy akár a sport is. Ebben a számban ezt a témát írom körül, ismét egy fiktív emberi kapcsolaton keresztül. Nagyon szeretem az ilyen narratívákat, hiszen mindennel, amit megélünk, van egy kapcsolatunk, aminek a párkapcsolat tökéletes metaforája lehet.

Twisted Fate

A Twisted Fate egy örökös 22-es csapdát ír le, amibe mindenki belelépett már. Ha van kapcsolat, akkor a szabadság kell, ha nincs, akkor pedig a kapcsolat.

Different Names

A Different Names talán a legmélyebb szám a lemezen. Egészen egzisztenciális dolgokról filozofál, amik nagyon izgattak ebben az időszakban. Mi számít bűnnek és mitől lesz egy ember jó? Elég, ha az ember lassan halad az útján és „jól viselkedik”, vagy ennél többre van szükség?

Trashbag Princess

A Trashbag Princesst egy fesztiválozás alatt írtam, ahol a hajnali órákban egy gyönyörű hölgy törött üvegeket takarított fel. Nem lettem szerelmes a lányba, szerintem másnap már nem is emlékeztem, hogyan nézett ki. Viszont nagyon megtetszett ez a kontraszt a tiszta és a koszos között. Zeneileg is ezt próbáltuk előhozni azzal, hogy egy szépen komponált, matekos verzét egy zúzósabb, „koszosabb” refrén vált.

Turkish Delight

Az utolsó előtti szám is egy fiktív párkapcsolatról szól. Ebben az esetben a narrátor beleszeret egy erasmusos csajba, és nem tudja, megéri-e elkezdeni valamit úgy, hogy a hölgynek hamar haza kell repülnie. A mélyebb jelentést pedig mindenki keresse meg a saját életében.

Swing Baby

Ahogy a Moving On egy intro szám, a Swing Baby egy outro. Koncerteken is utolsóként szoktuk játszani, mert ebben a számban ér a csúcsra a hangulat fokozása. Szövegileg a szám ennek a fura időszaknak a feldolgozása és elengedése. Megint korán kelek, süt a nap, és valahogy helyreálltak a dolgok. „My life has just begun!”

Sasa Lele a Facebookon és Instagramon

fotók: Somorjai Máté

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2021/12/03/lemezpremier_sasa_lele_murmurations
„Ha van kapcsolat, akkor a szabadság kell, ha nincs, akkor meg a kapcsolat” – Lemezpremier! Sasa Lele: Murmurations
süti beállítások módosítása