Magyarradar és lemezpremier: Janitor Kristóf (The Galaxy)

2021.11.14. 15:56, srecorder

janitor-kristof.jpg

A Kassa vonzáskörzetében élő és alkotó producer, Janitor Kristóf szeretné színesebbé tenni a hiphopbeatek világát – ezt célozza meg a Recorderen debütáló, „nem kommersz” irányzatokat képviselő, sample-alapú zenéivel. A The Galaxy duó (Maruscsák Dávid a vizuálért, Kristóf a zenékért felel) első albuma, a GLX_DU a hajtás után hallgatható.

Mikor indult: 20-as évek eleje.

Hol indult: Kassa-Miskolc tengely közepén, de sokat vagyok mindenfelé, szóval nehéz pontosan meghatározni.

Tagok, hangszerek: Leginkább csak én, de sok ember jelenléte kellett, hogy elkészüljön.

Stílus: A hiphopbeatek világa áll hozzám a legközelebb, de nem feltétlenül kerestem előképeket. A lemezen az összes szám sample-alapú, és a lényeg az volt, hogy a minta írja felül a szám alakulását. Ez sokszor kihatott a hangzásra is, de ezt nem éreztem feltétlenül problémának, mivel tudtam, hogy nem egy „kommersz” hangzású lemezt szeretnék összehozni.

Hatások: Általában olyan zenéken akad meg a fülem, amik furán vagy a szokásostól eltérően szólnak. A lemeznél tudtam, hogy nem muszáj minden számnak egy adott hangzásirányt követnie, és nem biztos, hogy mindig a tökéletes a jó.

Kiadó: tryppinpeace (owngrown label).

Történet: Egész kicsi korom óta vonzott a zene, állandóan zenét hallgattam, és tudtam, hogy később szeretnék majd valamilyen formában zenével foglalkozni. Idősebb unokatestvéreimnek köszönhetően már fiatalon megismertem a hiphop zenét, illetve kultúrát, és valószínűleg ide vezethető vissza minden. Már akkor sok előadót ismertem az USA-ból és Európából is, de a legmeghatározóbb a keleti blokkunk szcénája volt. Zenélni kb. 11-12 éves koromban kezdtem, ekkor jött a dobolás, majd a zenekarok, ahogy az lenni szokott. Viszonylag hamar rájöttem, hogy nem is feltétlenül a hangszeres része tetszik a zenélésnek, hanem a saját ötletek megvalósítása. Később ez motivált, hogy az elektronikus zene felé vegyem az irányt. Az első próbálkozások még középiskola alatt kezdődtek, azok még sokkal inkább a kísérletezésről szóltak, mintsem a végeredményről, de talán ez a legbiztosabb pont mai napig a zenéimben.

Az egyetem alatt kicsit háttérbe szorult a zenélés, sajnos nagyon keveset tudtam foglalkozni vele, viszont 2019-ben otthagytam és elkezdtem dolgozni. Ennek köszönhetően egy másik világ nyílt meg előttem, mind anyagilag, mind hozzáállásban. Ekkor jött elő újra a zene, és mivel megengedhettem, elkezdtem több időt és energiát szánni rá. A számok ebben az évben (2021) nyerték el végső formájukat, viszont sok tracknek az alapja még a kezdetleges experimentációkból született.

Megjelenések: Még egy régi formációval (tryp music) adtunk ki két EP-t a múltban, de az egyelőre nem elérhető. Azon túl megosztottam egy-két számot, de semmi számottevő dolog nem volt még.

Küldetés: Kicsit színesebbé tenni a hiphopbeatek palettáját, esetleg ösztönözni másokat is, hogy valami mást is kipróbáljanak, de nincs feltétlenül megfogalmazott küldetésem.

Jövőkép: Majd alakul… Mindenestre többet foglalkozni zenével, és kipróbálni új dolgokat. Illetve még sok zene lapul a fiókban, és közeljövőben azokat is szeretném megjelentetni.

Mellékprojektek: Sokat festek.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Vannak zenéim, amik tetszenek embereknek. Ez már több, mint amire számítottam.

Fellépés: Egyelőre nincsenek terveim. Valamikor majd ebben is szeretném kipróbálni magam, de most még jobban vonz az alkotás, mint a performance.

Nincs is más hátra, mint végigbólogatni a GLX_DU lemezt:

The Galaxy az Instagramon

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2021/11/14/magyarradar_es_lemezpremier_janitor_kristof_the_galaxy
Magyarradar és lemezpremier: Janitor Kristóf (The Galaxy)
süti beállítások módosítása