Dalpremier! Amber Smith: Bright Light Fades

2021.08.02. 12:00, Recorder.hu

ambersmith_650.jpg

Szeptember 6-án fog megjelenni az Amber Smith új EP-je, a lemezről először a Bright Light Fades című dalt mutatja be a zenekar itt, a Recorderen.

"A dal alapja még tavaly májusban jött, itthon, a karantén alatt kezdtem el írni, aztán nyáron, mikor épp lehetett összejárni, össze is raktuk" – mondja az új dalról a dalszerző-gitáros-énekes Poniklo Imre. "Nekem ez egy ilyen nyárias, könnyed hangulatú dal, nem sok ilyen számunk van."

Az alig egy évvel az előző, nyolcadik Amber Smith-album után érkező, Superficial című, ötszámos EP Poniklo elmondása szerint amolyan utózöngéje a Recordnak: két dalt még a lemezfelvétel alatt vettek fel, további kettőt 2020 nyarán, egy pedig Szegeden a Gribedli stúdióban, gyakorlatilag egy jam eredményeként állt össze. Csakúgy, mint a legutóbbi album, szeptemberben ez az EP is megjelenik vinylen.

"Továbbra is hárman alkotjuk a zenekart" – teszi hozzá az első lemezét éppen húsz éve megjelentető zenekar vezetője, Poniklo Imre. "Faragó Tomi sajnos tavaly tavasz óta érthetően nem igazán tudott hazajönni Londonból, és még mindig nagyon pörgünk kreatív értelemben. Még meg sem jelent az EP, de már elkezdtünk dalokon dolgozni, igaz, nagyon az elején járunk még. Augusztus 11-én az A38 teraszán koncertezünk a Fekete Zaj Fesztivál warm up estjén, itt már játszunk új dalokat is az EP-ről."

Íme az Amber Smith vadonatúj száma, a Bright Light Fades:

Fotó: Galgóczi Németh Kristóf. 

Amber Smith a Facebookon.

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

https://recorder.blog.hu/2021/08/02/dalpremier_amber_smith_bright_light_fades
Dalpremier! Amber Smith: Bright Light Fades
süti beállítások módosítása