A nyíregyházi Tortuga induló zenekar létére alaposan belehúzott: két egymást követő évben, 2020 után idén, 2021-ben is bejutott A DAL című televízióműsor elődöntőjébe, tavaly a Petőfi Zenei Díj felfedezettje lett, miközben a tagok a stúdióban dolgoznak a csapat második nagylemezén és sorra mutatják be a videóklipjeiket is. Laza rock'n'rolljukat most befogta a Recorder Magyarradarja.
Mikor alakult: 2018 ősze
Hol alakult: Nyíregyháza
Tagok, hangszerek: Tomku Milán (ének, szólógitár), Kerle Ákos (basszusgitár), Dömötör Sándor (dob), Hegyi Ábel (szöveg és ritmusgitár).
Stílus: Tornacipős Rock’n’roll.
Hatások: Guns’n’ Roses, Nirvana, Ramones, Motörhead, The Beatles, Sex Pistols, de a sor igazából végtelen.
Kiadó: -
Történet: A Tortuga négy olyan srác, akiket kiskoruk óta összeköt a zene. A borral átitatott évek során sok minden változott, de a közös nevező mindig is a 4 ütem volt. A tagok különböző formációkban fordultak meg, sokszor egymás mellett, de a 2018-as év volt az, amikor újra egymásra találtak és a most ismert felállásban hozták létre a zenekart. A zenei gyökerek minden tag esetében mások, és ez hozza létre azt az elegyet, amit Tortugának hívnak. Megtalálható benne az ABBA-tól kezdve a Sex Pistols-ig rengeteg hatás.
Megjelenések: Tapsolj és Tátogj! (2019, LP), Kérlek (2020, single), Törnek az ablakok (2021, single)
Küldetés: A zenekar célja nem más, mint hogy megmutassa, van helye a Rock’n’Rollnak abban a világban, ahol az emberek a koncertélményt mások kameráján át keresik, és már nem fér bele, ha valaki leszédül a színpadról.
Mellékprojektek: -
Szexepil: A roadjaink és a Nicolaus vodka-fogyasztásunk.
Legnagyobb eredmény, elismerés: 2020, Petőfi Zenei Díj, Az év felfedezettje.
Legközelebbi fellépés, live stream vagy más terv a közeljövőre: Tavasszal kiadni a legújabb dalunkat klippel kísérve, valamint 2021 őszére befejezni a második lemezünket, aminek a felvételei már zajlanak.
A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.