A Gyűrűk ura rendezője a Beatles mögé néz

2020.12.21. 15:51, Gaines

getback_beatles.png

Friss ízelítő Peter Jackson dokumentumfilmjéből.

Még ősszel számoltunk be róla, hogy Peter Jackson, A gyűrűk ura-trilógia és a Hobbit-filmek rendezője, aki a nagy költségvetésű blockbusterek mellett kreatív, múltbéli felvételeket restauráló dokumentumfilmeket is szokott rendezni, Get Back címmel készít anyagot a Beatlesről, amelynek bemutatójához hivatalos könyvmegjelenést is időzítenek. A rendező most négyperces kedvcsinálóval kedveskedik a rajongóknak, a montázs előtti felvezetőben elmondja, hogy eredetileg már idén végeztek volna a munkálatokkal, csak a koronavírus miatt kellett jövőre halasztani a film bemutatóját. Szerencséjük, hogy Új-Zélandon dolgoznak, és mivel a szigetország mostanra kilábalt a járványból, ismét neki tudtak állni a vágásnak: több mint 50 órányi, eddig még soha nem látott képsoraiból állítják össze az 1970-es Let It Be lemez stúdiófelvételeinek mementóját.

Ez az időszak már a Beatles széthullásának az időszaka, a dokumentumfilm azonban az ízelítő inkább egy jó hangulatú, ökörködésekkel megspékelt stúdiózást ábrázol, kiegészítve a legendás tetőkoncerttel, pazar színes ingekkel, Yoko Onóval és más családtagokkal. A film az 1970-es Let It Be című dokumentumfilm felvételeit is fel fogja használni, a Michael Lindsay-Hogg rendezte filmet nem adták még ki se VHS-en, se DVD-n, se BluRay-en, csak bootleg verziók keringenek róla; az 50 évvel ezelőtti film sokkal többet mutatott meg a zenekaron belüli durva csatározásokról.

Nem ez az egyetlen, neves rendezőhöz fűződő új videó egyébként, ami a Beatleshöz köthető: Paul McCartney új szólólemeze, a múlt hét pénteken megjelent McCartney III kapott egy klipet, amelyben osztott képernyőn láthatjuk, hogyan veszi fel az összes zenei szólamot az énekes-multiinstrumentalista-dalszerző legenda. Alább a Find My Way klipjét is megnézhetitek, amit Roman Coppola rendezett:

https://recorder.blog.hu/2020/12/21/a_gyuruk_ura_rendezoje_a_beatles_moge_nez
A Gyűrűk ura rendezője a Beatles mögé néz
süti beállítások módosítása